Balkáni emberek, ahogy Szathmári megrajzolta őket, hasonló (nagy néprajzi értékkel bíró) rajzai is – nemcsak fotói – tették őt „udvari festővé és fotográfussá”
Basibozuk (török szabadcsapat katonája) feleségével, ezek a harcosok nem laktak sehol, életük hadakozással és vándorlással telt el.
Cleopatra Trubetzkoi hercegnőről készített sorozatának egyik képe, kézzel kiszínezve, hiszen mindez jóval a színes fotó feltalálása előtt történt. Egy-egy képsor elkészítése különben egy ökör árába került, vagyis a rendelésre készült képek nem számítottak olcsó mulatságnak.
.
Románia első és máig legjelentősebb fotográfusaként ünnepli, hiszen ötvenéves munkássága során négy román uralkodót (Gheorghe Bibescu, Barbu Stirbei, Alexandru Ioan Cuza, I. Károly) szolgált rajzoló és fényképező tehetségével. Fogadta őt Ferenc József, a francia király, III. Napóleon, Viktória angol királynő és a svéd királyné (üzleti ügyei is voltak valahánnyal)! Neve számtalan korabeli kiadványban felbukkant Bukarestben, Erdélyben, Pesten, Bécsben, Párizsban, Londonban, Németországban. Az első fotóriporterek egyike, a krími háborúban Roger Fentonnál korábban fényképezett. Akvarellista és folyóirat-alapító, nyomdász, díszlettervező, litográfus.
A művész születésének 200. évfordulója alkalmából az idei évet Szathmári Pap Károly-évként ünneplik meg Romániában, s ez alkalomból Szathmári eredeti fényképeiből nyílt kiállítás a Román Nemzeti Bank dísztermében, ennek gerincét a Molnár Attila és Ördög Róbert magángyűjteményében található képek alkották. Ugyanakkor a jubileumra 10 leies emlékérmet bocsátott forgalomba a nemzeti bank (ennek elsőnapi értéke 500 lei volt, azaz mintegy 120 €).
Képes összeállításunkban megpróbáljuk több oldalról is megvilágítani ezt a rendkívül sokoldalú magyar mesterembert, művészt, iparost, aki tevékenységével méltán érdemelte ki nemcsak szűkebb pátriája, Románia legmagasabb kitüntetéseit, hanem méltó helyt foglal el a fotográfia (világ)történetében.
Románia első és máig legjelentősebb művészfényképezőjéről szólunk most, aki ötvenéves munkássága során négy román uralkodót (Gheorghe Bibescu, Barbu Stirbei, Alexandru loan Cuza, I. Hohenzollern Károly) szolgált rajzoló és fényképező tehetségével. Fogadta őt koronás fők sokasága, Ferenc József, III. Napóleon, Viktória angol királynő, a svéd királyné, egy kínai herceg, bizonyos Tali-fu. Neve számtalan korabeli kiadványban felbukkant Bukarestben, Erdélyben, Pesten, Bécsben, Párizsban, Londonban és Németországban. Nemcsak jó portréfotós, nemcsak a néprajzi fényképezés élvonalának képviselője, nemcsak remek táj- és városfényképész, de az első fotóriporterek egyike, aki a krími háborúban Roger Fentont megelőzve fényképezett a hadszíntér mindkét oldalán. Ezeken kívül még jó akvarellista és festő, folyóirat-alapító, nyomdász, litográfus.
Életének számtalan mozzanata még ma is tisztázatlan, hiába jelent meg róla magyar, román, német nyelven számtalan tanulmány, írás, könyv. A kérdések megválaszolása csak magyar, román és más külföldi kutatók közös, együttes munkájának eredménye lehet. Teendő van elég, hiszen az idők múlásával nemhogy felejtődnék, de felértékelődik megmaradt életműve. Az a kevés Szathmári-fénykép, ami a nemzetközi fotó műkereskedelemben fel-felbukkan, szerzőjét 1999–2000 között a legkelendőbb fotóművészek tízes toplistájára emelte.
Nincs könnyű dolga a mindenkori kutatónak, hiszen Szathmári biográfiai adatai, dokumentumai, képei, életművének cserepei és a róla szóló irodalom legalább három, de inkább négy nyelven, négy eltérő metódusú intézményhálózatban lelhetők fel, s mint az ilyenkor gyakorta előfordul, a nyilvántartott adatok néha szögesen ellentmondanak egymásnak.
(Kincses Károly fotótörténész szövege Kolta Magdolna – Uralkodók festője, fényképésze: Szathmári Pap Károly c. könyvének előszavában)
Szathmári Szerbiában
Belgrádba 1852-ben egy igen érdekes és a fényképészet terén világhírnévnek örvendő fotográfus látogat el. Ez Szathmári Pap Károly, vagy ahogyan itt nevezte magát: Karol Pop de Satmari (1812–1887). Segédjével, Pacal Tamással a Srbske novine nevű lapban több alkalommal is közzétett két hirdetést. Noha eredetileg festő, litográfus, aquarellista és fényképész volt, a Kapetan Mišino zdanje előtti Nagy piacon egy panoráma-cikloráma nevű látványosságot mutat be.
Ezen kívül az ámuló közönségnek bemutatja a villanyáramot, az elektromágneses távírót valamint a villanyégőt, amit mesterséges Nap-nak nevezett. A hirdetésben ez is olvasható: „Mivel ezek az urak emberi alakokat is tudnak fotografálni, és az ehhez szükséges készülékekkel is rendelkeznek, így ők a legújabb tapasztalatok felhasználásával portrékat is fognak fényképezni… A fényképezést egy külön e célra lekerített részben fogják végezni, közvetlenül a cikloráma szomszédságában.”
Figyeljünk föl a „legújabb tapasztalatok felhasználásával” részletre valamint a kedvező árra, ami a második (júliusi) hirdetésben olvasható, ez már nagy valószínűséggel a nedves kollódium eljárásra vonatkozik, mely a korábbiaknál (talbotípia) gazdagabb és részlethűbb tónusvisszaadást tesz lehetővé. Ez jogosíthatta fel Szathmárit arra, hogy fényképeit mint „minden eddig látottnál jobb minőségűt, amilyen eddig még sehol sem készült” reklámozza.
Noha a korábbi fotótörténeti szakirodalomban Roger Fentont említik mint a fényképes haditudósítás ősatyját (az 1853 és 1856 között tartó krími háborúban fényképezett), Helmut Gernsheim fotótörténeti alapművében helyére teszi a dolgokat, és ezt írja: Az elsőbbség egyértelműen Szathmárié, hiszen ő még öt hónappal az ellenségeskedések és harcok kitörése előtt Vlachiában Gorcsakov orosz tábornok táborában fényképezi a tábornokot, tisztjeit, katonáit és a tábort. Ezután a török oldalra átmenve Omer pasát (Mihovil Latasz) és szabadcsapatait fényképezi, valamint Szilisztria várfalait és a Duna hídjait. Mindezt az utat a nedves eljáráshoz fölszerelt fogatos „fényképészkocsijával” járja be, melyre hol az egyik, hol a másik oldalról nyitnak tüzet, útja tehát csöppet se volt veszélytelen.
Háborús fotóiból albumot készít, melyet az 1855-ös Párizsi Világkiállítás török pavilonjában mutat be, és amely óriási érdeklődést vált ki. III. Napóleon arra bátorítja, hogy sokszorosítsa az albumot és első előfizetőként föliratkozik a megrendelők listájára. Ugyanaz év júliusában Szathmári az album egy példányát Viktória királynőnek ajándékozza.
A kifürkészhetetlen sors azonban úgy hozta, hogy a két album egyike se maradt fönn: az egyik a Windsor-kastély pázsitján égett el, mert VII. Edvard nem adott túl sokat az ilyen „fotós hülyeségekre”, a másik példány pedig a Tuileriák palotájának (Palais des Tuileries) fölégetése, vagyis a francia forradalom során veszett oda...
(Branibor Debeljković: Stara srpska fotografija; 1977. 9–10. o.)
1852-es hirdetésekből tudjuk, hogy Szathmári Pap Károly és Pacal Tamás Panorámát mutat be Belgrádban, se a látványosság mellett „külön helyet építenek föl” fotografálás céljára. Mivel Szathmári 1848-tól 1852-ig kalotípía technológiáját használta fényképeinek készítéséhez, feltételezhetjük azt is, hogy a „külön helyre a fényképezéshez” e fotográfiai eljárás igényessége miatt volt szükség. Mivel azonban kevés volt a megrendelő, egy hónappal később azt tudatják a nagyközönséggel, hogy hamarosan távoznak Belgrádból. Noha ez a belgrádi kaland gazdaságilag nem bizonyult sikeresnek, Szathmári később még többször (legutóbb 1885-ben) megfordul Belgrádban, fotográfusi tevékenységről ekkor már nem esik szó.
(Milanka Todić: Istorija srpske fotografije 1839–1940; 1993. 20-21. o.)
Utóélete
1887. június 3. Bukarestben meghal, s a német-evangélikusok Giurgiului utcai temetőjében, az 1539-es parcellában temetik el.
1930. Bukarestben Szathmári-kiállítást rendeznek, ahol Szathmárit egyértelműen román festőként, a román művészet egyik reprezentánsaként mutatják be. A két világháború között zajló sajtópolémia során Szathmári fia (Alexandru Sathmary) és menye (Ortansa Sathmary) tagadja a család magyar származását, emellett a vélemény mellett sorakozik fel a román művészettörténészek zöme, az erdélyi értelmiség pedig genealógiai, történeti bizonyítékok felvonultatásával bizonygatja a magyar nemesi eredetet.
1937. november –1938. január: a budapesti Műcsarnokban megrendezett A magyar biedermeier című kiállításon kiállítják egy arcképét.
1939: lebontják a Szathmári-házat, a helyén épült palotában állandó kiállításként megnyitják a nagyközönség előtt a menye, Ortansa Sathmary által a Román Akadémiának adományozott hagyatékot. A kiállítás védnöke II. Károly király. Ez az épület az 1944-es bombázások idején elpusztult, vele a gazdag Szathmári-hagyaték jelentős része is.
1981. Kolozsváron, a luliu Maniu utca 17. sz. házon emléktáblát helyeznek el, szövege: „ebben a házban született és töltötte gyermekéveit Carol Popp de Szathmary (1812-1887) a nagy festőművész, aki N. Grigorescuval együtt elkísérte a román hadsereget az 1877-es háborúba és műveiben megörökítette a katonák vitézségét”.
1992: Ruxandra Balaci Fotografii de Carol Popp Szathmári in Colecfiile Mu-zeului National de Artá (Szathmári Pap Károly fotográfiái a Nemzeti Művészeti Múzeum gyűjteményében) címmel gyűjteményes tárlatot rendez Szathmári fotográfiai életművéből, születésének 180 éves évfordulóján a Muzeul National de Artá-ban.
1993: a bukaresti Nemzeti Múzeumban rendezett A biedermeier portré a román fejedelemségekben a 19. század első felében kiállításon bemutatják húsz festményét, közte a már bukaresti letelepedése után festett arcképeit is (Stirbei és Bibescu fejedelmekről, Elena Cuzáról).
