A Magyar Film Délvidéki Hete programsorozat keretében az idei és a tavalyi Magyar Filmszemlén legsikeresebben szereplő filmeket vetítették Vajdaság-szerte. Többek közt Dárday István Kossuth-díjas rendező és Szalai Györgyi Himnusz című közös alkotását is láthatta a közönség. A magyarkanizsai vetítés után beszélgettünk a rendezővel.
A tájékoztatóban olvashattuk, hogy két korábbi filmjéből született a Himnusz...
– A film két részből áll: egy dokumentarista játékfilm a hetvenes évekből és egy dokumentumfilm a Nemzeti Zarándoklatról, a kettőt pedig a magyar himnusz kapcsolja össze. Az elsőben azt látjuk, milyen az, amikor formálisan használnak valamit – ez esetben a himnuszt, míg a film második részében a himnusznak valóban nemzeti ereje van, és igazi tartalma miatt éneklik el többször a zarándoklat során. Úgy éreztük, hogy a két film emiatt felerősíti egymást, de ugyanakkor mindkét film saját létezésünk közegéről szól, amiben az igazi cselekvés és az igazi létezés akadályai és nehézségei kerülnek a nézők elé. Az oktatási és politikai rendszer, amelyben a kislány mind a négy alkalommal: iskolában, templomban, úttörőtáborban hallgatja a himnuszt, zavart kelt benne, mert teljesen formális és egymásnak ellentmondó szempontok miatt éneklik el. Ez vezet végül egy olyan gondolathoz, hogy a közösség kiteljesedése érdekében a cselekvés útját és a hit – és itt most nem feltétlenül csak a vallási hitre kell gondolni, hanem mint az emberi létezés mozgatórugójára –, a jobbítás szándékait próbálja megvalósítani.
Ez azt jelenti, hogy a himnusz átértékelődött a mai ember számára?
– A himnusz jelentősége nem változott meg, és nem is mondhatnám, hogy átértékelődött volna, csak a képmutató alkalmazása ma már kevesebb, mint régen. Annyiban tekintünk rá másképp, hogy ma már valóban az összetartozás erejét jelenti. A himnusz zenéje és szövege olyan mélységű megfogalmazása a magyar sorsnak, hogy ha jól használjuk fel, akkor beteljesíti azt a katarzist, amire íródott.
Mennyire van manapság nehéz helyzetben a dokumentumfilm?
– A dokumentumfilm valahol tényleg nehezebb helyzetben van, mint más műfajok. Manapság könnyen elintézik a kérdést azzal, hogy nem érdekli a közönséget. Ezt azzal igazolták, hogy az elmúlt évtizedekben a mozikban általában kevesebb érdeklődést mutattak iránta. Nyilván a dokumentumfilm nem tudta ugyanazt produkálni, mint például a játékfilm. Viszont a dokumentumfilmet fel lehetne máshol is használni, például az oktatásban, beépíteni a történelemtanításba, de ideje lenne, hogy a televíziócsatornákon is végre megkapja a méltó helyét. Jelenleg nálunk vannak is törekvések, hogy tágabb teret kapjon a dokumentumfilm, és az is elképzelhető, hogy egy egész csatornát meg tudna tölteni. Gondoljunk bele, hogy nyugaton hány ilyen csatorna létezik, biztos vagyok benne, hogy itthon is nagy nézettsége lenne. A hiteles, jó dokumentumfilm a társadalom lelkiismerete tud lenni, tükröt tárva elé, hogy nézzen szembe önmagával, hogy feltárja az összefüggéseket, és ne csak a dolgok felszínét lássuk meg.
Azt is említette, hogy a dokumentumfilm társadalomkritikai szerepe mellett manapság már megoldást is kell hogy kínáljon ezekre a problémákra. Hogyan lehet ezt megvalósítani?
– Nemrégen nyertünk pályázatot két dokumentumfilmre, amely tulajdonképpen két olyan településről szól, ahol az emberek a megoldások körül tapogatóznak. Azért tartjuk ezt fontosnak hangsúlyozni, mert a megoldáskeresés a nézőt is gondolkodásra tudja serkenteni, ő maga is továbbfejlesztheti azt, amit egy-egy film kínál, így a köztudatba bekerülve ez egy járható útnak tűnik, hogy együtt találjuk meg a válaszokat.
A Magyar Film Délvidéki Hetében milyen volt a visszajelzés a Himnusz kapcsán?
– Nagyon meglepődtem, mert végignézték a filmet, be tudták fogadni, tetszett nekik és megérintette őket, hatással volt rájuk. Ezek a visszajelzések pedig mindig nagy örömmel szolgálnak egy alkotónak. Egy film akkor működik, ha elkezd élni, dolgozni a nézőben, nemcsak a moziban, hanem miután hazamegy, és még otthon sem hagyja békén az embert. Erről viszont már nem kapunk visszajelzést.
Az idén Kossuth-díjban részesült. Mit jelentett ez az elismerés önnek?
– Egy díj mindig nagy elismerés. Visszajelzésekre szükség van, nemcsak az alkotóknak, hanem minden ember számára. Természetesen nagyon örültünk neki, viszont az igazi elismerés az, amikor az ember egy konkrét munkára kap ösztönzést, támogatást. A Kossuth-díj pedig remélhetőleg majd elősegíti azt, hogy még csinálhassunk egy-két filmet.
