Ifjú kollégáim figyelmeztettek rá, hogy bizonyíthatatlan tételeket nem jó megfogalmazni a néphagyományban. Elvileg igazuk van, mert honnan tudható 2012. május elsején, melyik történetét kedvelte leginkább Borbély Mihály.
Az a néhány érv, mellyel igazamat bizonyítani szeretném, valószínűleg sántít. Nekünk sincs kedvenc történetünk, a hangulatunktól, a környezettől függ, hogy az adott körülmények között melyiket tartjuk fontosnak. Meggyőződésem viszont, hogy A férfi vasorrú bába hősmese többször elhangzott a Borbély családban. Előző írásaimból rájöhettek az olvasók, hogy én kevésbé hiszek abban, hogy a Kálmány-féle könyvet rongyossá olvasta a család és a szomszédok. A munka természetéből következett, hogy a mellékjelekkel, jegyzetekkel ellátott tudományos meséskönyvvel nem sokra mehettek az egy-két, legfeljebb négy elemit végzett olvasók, fáradtan a pislákoló gyertyafény mellett. Az viszont biztos, hogy Borbély társaságban, téli estéken mesélt a gyerekeinek, később az unokáinak is.
Borbély Mihály emlékére – Péter László illusztrációja
1973 februárjában egy hetet töltöttem el „Cérna Barán” (Feketetó) Ambrus Veránál és Borbély Lajosnál, a mesemondó gyermekeinél. Megkerestem őket, aztán egyeztettünk, és a szemeszteri szünetben Vera néninél vendégeskedtem. Napközben beszélgettünk, mesélt is néha, esténként pedig elmentünk a bátyjához, Lajoshoz, ott folytattuk a barátkozást, miközben a családdal a rakott sparhelt mellett ülve a tökmagot ropogtattuk. Vera néni tiszteletemre bemelegítette a tisztaszobáját. Többnyire a gyerekkoráról mesélt, arról, hogy került kiscselédnek Belgrádba, egy zsidó családhoz. A szerb környezetben írástudatlan maradt, ezt a hiányát akkor sem pótolta, amikor önálló életet kezdett. Gyermekkori fölfázása okán nem születhetett gyermeke.
Az egyhetes látogatás alkalmával a két testvér húsz történetet mondott szalagra, Vera öt olyan mesét mondott, melyet ugyan édesapjától hallott, de a Kálmány-féle kötetben nem olvashatók. Ezek a kéthetes mesemondó maratonon egyszerűen nem jutott eszébe. Azt sem zárhatjuk ki, hogy Vera mástól hallotta Palkó és Endre, Jancsi és Juliska, Argyélus és a Krisztus, Szent Péter és a szülő asszony történetét. A bátyja, akárcsak az édesapja, az erotikus történeteket kedvelte, nem tartotta illendőnek, hogy a zsírosabb változatokat nekem elmondja. A Borbély testvérek repertoárjából Katona Imre AFaloda történetét tartotta leginkább figyelemre méltónak. A táltos ló elnevezéséből nem zárható ki a szerb népmesék hatása.
Borbély Vera arra is kitért, hogy nemcsak az apja, hanem édesanyja is mondott meséket, az Orrfülről szólót kifejezetten édesanyja történetének tartotta, azt, melyet Európa-szerte Kékszakállként ismert a folklórtudomány.
Népmesei fordulattal térjünk vissza a bevezetőben kiemelt gondolatsorunkhoz: A férfi vasorrú bábához. A mesének Kálmány adta a címet, szöveghez fűzött jegyzetben, azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a magyar nép férfi boszorkányokat is ismer. A szörnyeteg alakjára meséből nem kapunk pontos választ. Lehet az valamilyen gonosz vízi démon, melyet nem ismer a magyar néphagyomány. Szemmel láthatóan Borbély sem tud vele mit kezdeni a történet folyamán, csak vasorrú bábaként emlegeti, míg a Nap, a Hold és a Szél anyja sátánként zavarja el a házától. A mese folytatásában viszont az is kiderül, hogy a vasorrú bába öreganyja a boszorkány volt. Az elígért fiú történetét mind a két Borbély testvér ismerte. Abban biztosak vagyok, hogy az édesapjuktól hallották, valószínűleg többször is, hiszen a Hagyományokban található ötvenegy szöveg közül csupán ezt ismerték mind a ketten, illetve ezt az egy történetet mondták el 1973 telén. A két testvér nem volt gyakorlott mesemondó. A hangadó a társaságban inkább Mihály volt, ő szeretett tréfálni, jobban tudta bonyolítani a történet szálát. A könyvet olvashatta, de a mese elmondásában – meggyőződésem – a szóbeli kommunikációnak, Borbély Mihály mesélésének volt meghatározó szerepe.
A férfi vasorrú bábát Berze Nagy János Típuskatalógusában Avasfejű farkas változata közé sorolta; Katona Imre pontosított rajta, a mese két típusból áll össze, AaTh 313 AaTh 361*, a mese menetében egyéb mesemotívumokat is felfedezhetünk. A vasfejű farkas hősmesék közé sorolt mesének csupán egy változatát jegyezték fel mifelénk, azt is Kálmány Lajos ugyanabban az évben, amikor Borbély szövegét. A Hagyományok első kötetében több verbicai tündérmese olvasható. Sajnos az adatközlő nevét nem ismerjük, az első kötetben található szöveg címe a főhős Miklós nevét kapta, a két mese viszont csak annyiban rokonítható egymással, hogy a Miklóst a rosszakaratú király legyőzésében furcsa nevű három kutyája segíti: a Nehézmintafőd, az Erősmintvas és a Futmintaszél.
Borbély meséje a magyar nyelvterületen közkedvelt, Katona Imre jegyzete szerint huszonnégy változatát jegyezték fel. A szöveg néhány motívuma felfedezhető Borbély más meséiben, a Miklós és Örzsében, az Orrfülben. Ezt természetesnek tekinthetjük, mert a jó mesemondók hasonló motívumokból más-más történeteket építhetnek. A mesemondás motívumainak áramlására Szőcs Boldizsár székelykevei mesemondónak volt sokatmondó megjegyzése, aki szerint néhány meséből sok-sok mesét lehet kitalálni.
Borbély leánya és fia nem tartoztak a népművészek azon nagycsoportjába, akik édesapjuk meséit tovább tudták volna alkotni, valószínűleg már nem olyan közegben éltek, ahol igényelték volna a meseszót. Negyven évvel ezelőtt, amikor rászánták magukat a mesemondásra, kizárólag az én kedvemért tették, számukra pedig megmérettetés volt, hogy mire emlékeznek még az apó történeteiből. Ha figyelembe vesszük ezeket a tényeket, a mérleg nem rossz: néhány nap alatt többnyire tündérmeséket mondtak szalagra. Az esti találkozók viszont serkentették őket, hogy eszükbe jussanak a történetek.
A férfi vasorrú bába volt a második mese, ami eszükbe jutott. Katona Imre szerint Borbély Lajos szövegén még áthallani a kinyomtatott szöveg hatását. Én ebben nem vagyok biztos. A két testvér szövege alaposan megkopott az elmúlt évtizedek alatt. A történet lerövidült, Borbély Lajos esetében egyharmadával, Vera szövege viszont az eredeti szövegnek a felét tette ki. A két testvér esetében is megmutatkozik, hogy másképp viszonyulnak a mesékhez a férfiak, másképp az asszonyok.
Borbély Mihály a század elején még pontosan betartotta népmesék hármas tagolódását: három segítő öregasszonnyal találkozik, három más-más színű varázszsebkendőt kap, a Hold, a Nap és a Szél öreganyjától. Borbély Mihály még vasrostélyt kerít maga köré, hogy megvédje magát a gonosztól, a közepébe palotát, s ami a lényeges, pásztorember létére a lovának külön istállót. Szegény ember létére legalább a csodapalotában kedvére ehetett, ihatott, egy mozzanatra még a csodálatos terüljasztalkám is ott volt a főhős előtt. A szobákban a főhőst az akkor divatba jött vaságy várta, mely errefelé úri házaknál a kiscselédek fekhelye volt, tőlünk délebbre a színes rézágy státusszimbólumnak számított, a főhelyen állt a tisztaszobában. A szöveg folytatásában a pásztorember precizitásával a lakatlan cifrapalotában rendbe hozta a lovát. A hősmese logikája szerint az elígért fiú kalandos útja nem ér véget, a vasorrú bábát le kell győznie: véletlenül az anyjának a házába kerül. Itt az öregasszony mindenféle mágikus erőkkel: hideggel, tűzzel próbálja elpusztítani, kis képzelettel azt is mondhatnák, hogy az ifjú a pokol tornácán jár, ahol három kutyájával, Világnehezével, Világnagyhallójával, Világlegfutósabbjával megszabadulnak a sátántól és az anyjától. Végigjárja a kincsekkel teli szobákat, hogy a lelkeket kiszabadítsa. Hazaindul a feleségéhez. „Mire hazakerültek, belekerültek több évek” – természetes, hogy asszonya nem ismerte meg, csak az aranygyűrűjéről, amibe beleírták a nevét, tudja meg, hogy visszatért az elrabolt férje.
Borbély pillantok alatt visszatéríti az aranygyűrűs világot és poklot járt embert a hétköznapok világába, nekilát a házat javítani, még szerencse, hogy az almák ott voltak, azokból szép kastélt kerített magának. Ezt a történetet rövidítették, igazították, néhány logikátlanságát igyekeztek kiküszöbölni gyermekei, a mesemondás logikáját követve. Igaz, a szöveg is alaposan megkopott. A folytatásban arra leszünk kíváncsiak, melyek azok az elemek, amelyek a történet szempontjából a legfontosabbnak bizonyultak.
