2026. április 28., kedd

Együttműködés és új lehetőségek

Ifjúsági vállalkozásfejlesztést támogató nemzetközi programot tartanak Vajdaságban

A tartományi kormány dísztermében tegnap fogadták az Erasmus+ projekt keretében megvalósuló nemzetközi csereprogram résztvevőit. A programot április 21-e és 29-e között tartják meg Péterváradon a Vajdasági Fejlesztési Központ, valamint a törökországi Mozaik Humánerőforrás-fejlesztési Egyesület szervezésében, török, ukrán és spanyol fiatalok, illetve ifjúsági szakemberek részvételével.

A kezdeményezés célja a fiatalok készségeinek erősítése, a nemzetközi együttműködés fejlesztése, valamint az ifjúsági vállalkozás támogatásának előmozdítása.

A több napig tartó esemény kiváló alkalom arra, hogy a fiatalok tudást és tapasztalatokat osszanak meg egymással, valamint bővítsék ismereteiket a vállalkozásfejlesztés terén.

Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár elmondta, hogy az ilyen programok jelentős szerepet játszanak a fiatalok és az intézmények közötti kapcsolatok erősítésében, illetve megteremtik az alapot az ifjúsági vállalkozás támogatására irányuló jövőbeli intézkedésekhez.

– A program kiváló alkalom arra, hogy a vállalkozás iránt érdeklődő fiatalok tudást és tapasztalatot cseréljenek, valamint megismerkedjenek azzal, miként tekint a tartományi titkárság a vállalkozás fejlesztésére, és hogyan támogatja azt. A tartományi titkárság célja, hogy bemutassa nekik, milyen intézkedései vannak, ugyanakkor új ötleteket is halljon, hiszen ezek mindig jól jönnek. Így világosabb képet kap a költségvetés tervezéséhez és a 35 év alatti fiatalok vállalkozását támogató intézkedések kialakításához. Ezek a találkozók turisztikai szempontból is jelentősek, hiszen a résztvevők megismerhetik a szerb vendégszeretetet, ellátogathatnak Újvidékre és a Fruška gorára, továbbá élvezhetik a kultúrát, a kolostorokat és a gasztronómiát. A program kiváló lehetőség arra, hogy Vajdaság bemutatkozzon a külföldiek előtt. A fiatalokkal mindig jó együttműködni – fejtette ki Ivanišević.

A titkár beszédében kitért a tartományi kormány és a tartományi titkárság hatásköreire is, valamint az ifjúsági vállalkozás – mint a gazdaság egyik jelentős területe – támogatásának és fejlesztésének lehetőségeire is.

Marko Kelember, a Vajdasági Fejlesztési Központ képviselője szerint a program fő célja olyan gyakorlati módszerek, eszközök és oktatási megközelítések elsajátítása, amelyeket a résztvevők később saját helyi közösségeikben adhatnak át a fiataloknak. A vállalkozást nemcsak munkahelyteremtésnek tekintik, hanem különféle készségek – például kreativitás, csapatmunka, ellenálló képesség és problémamegoldás – fejlesztésének is. 

– Különösen fontos, hogy a program Szerbiában valósul meg, mivel ez is mutatja, hogy az ország nyitott a nemzetközi együttműködésre és az új lehetőségek megteremtésére a fiatalok számára – fogalmazott Kelember.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A tartományi kormány felvétele