Pilinszky János idézi szabadon Simone Weilt az egyik beszélgetésében a költői sorsról gondolkodva: „Azt mondja [a tragikus sorsú francia filozófusnő], a szépség egy labirintus. Sokan elindulnak benne. A legtöbben menet közben elfáradnak, de akinek ereje van, az eljut a labirintus közepébe. Ott Isten várja őt, elemészti és kiokádja. Akkor kijön a labirintusból, megáll a labirintus bejáratában, és az arra menőket szelíden befelé tessékeli.”
