7.
Számtalan és sokféle üzenete lehet egy-egy szövegnek, ha az lélekkel íródott. Hogy csak az irodalomnál maradjunk, az ilyen jellegű alkotások sohasem évülő jellegét az is bizonyítja, hogy vagy a megjelenésüket követően folyamatosan az állandó jelenlét erejével hatnak, vagy koronként újra és újra felbukkannak mondanivalójuk aktualitása okán.
Vannak tehát művek, melyek az emberi létezés minden időszakában és fázisában megszólítva tartják olvasóikat: van úgy, hogy a maguk teljességében hatnak, de van úgy is, hogy az elmúlt időszakokhoz viszonyítva az üzenetközvetítés hangsúlyeltolódással történik.
Az üzenet időszerűsége mindig egy adott pillanat viszonyrendszerének a függvénye, s az eltolódásban tulajdonképpen nem az egyetemesség, hanem az őt alkotó részek valamelyikének aktualitása jut kifejezésre, lévén hogy nem minden kor alkalmas az egész befogadására. Az idő próbáját kiálló írásművek nem ismernek határokat, mert hiszen a szellem szabad szárnyalását nem lehet emberkéz alkotta torlaszokkal meggátolni, esetleg csak lassítani lehet az üzenet megérkezését a címzettekhez.
A Szent Írás az emberiség legolvasottabb művei közé tartozik. Megnevezésében benne foglaltatik az a sajátossága, mely az ember földi létezésének szent törvényeken alapuló útba igazítására vonatkozik, azért, hogy az anyag meghatározta valóságban a halandóság hordozója sohase felejtse el azt a teremtői szándékot, melynek létezését köszönheti.
A Biblia a földön realizálódó emberi élet minden körülményére vonatkozóan iránymutató, s rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e, hajlandók vagyunk-e a szabad akarat okán bennünk munkálkodó egót alárendelni a Szent Írás-beli útmutatásoknak.
Nincs a földi életnek egyetlen egy megnyilvánulása sem, egyetlenegy megoldhatatlannak tűnő problémája sem, melyről ne olvashatnánk konfliktus meg- és feloldó sorokat a szent szövegek gyűjteményében. Az más kérdés, hogy megtaláljuk-e őket. A hasonló hasonlót vonz egyetemes törvény alapján a válasz mindig megtalálja a kérdésfeltevőt, ha az valóban, ahogy mondani szokták, istenigazából kutatja az elrendezés esélyeit.
A mindennapjainkban lépten-nyomon eldurvuló nacionalizmus, melynek genezisében az ellenségképként megalkotott, mindenekelőtt nemzeti és vallási másságot helyezte az öndefiniálást, önigazolást másképpen meghatározni nem tudó – esetleg nem is akaró –, mindenben álnok rivalitást felfedezni vélő emberi bizonytalanság.
Pedig arra a kérdésre hogy ki is vagyok én, ki is vagy te, s miben nyilvánul meg a MI kapcsolatunk, számos írásmű tartalmaz egybehangzó, emberi életet óvó eligazítást.
Hamvas Béla a Mágia szutrában egyértelműen fogalmazott, amikor megállapította: „Az embernek nem környezete van, hanem világa.” S ez a világ nem nemzetfüggő, nem vallásfüggő, nem helyhez kötött, hanem „az egész teremtett kozmosz”, s minden más erre vonatkozó szemlélet az ellenségképen alapuló, élet elleni megosztottságot juttatja érvényre.
Ilyen jellegű világban élünk ma. Az isteni kinyilatkoztatásokat messze száműztük a környezetünkből, a gondolatvilágunkból a Biblia olvasásával egyetemben. A teremtmény teremtője helyére akar lépni. Mint az egyistenhit előtti világok mitológiáiban. Hát ez bizony radikális hátralépést jelent. Ebből ered világunk erőszakos radikalizmusa is.
Azt szokták mondani, a Szent Írás minden utána megírt, időálló írásmű mondanivalóját magában foglalja. Így van ez a másság kérdésével is. Csodálatosan egyszerű és egyértelmű választ kapunk Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írott első levelében (12:13), illetve a Galátziabeliekhez írottakban (3:27,28).
Ez utóbbit idézném: „27. Mert a kik Krisztusba keresztelkedtek meg, Krisztust öltötték fel, / 28. Nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő: mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”, avagy ahogyan az első levélben olvasható: „ ... mindnyájan egy lélekkel itattatunk meg.”
Aki akarja, megérti, miről szólottam, és eldönti, hova akar tartozni.
