„Az alkímia belső jelentése a részek új egységének létrehozása, amely magában foglalja az alkotás egészének kapcsolatát valamennyi alkotórészével. Ezért hát az alkímia, helyesen értelmezve, az anyagon, az energián, sőt magán az életen belüli mutációk és transzmutációk ellenőrzésének tudatos hatalmával foglalkozik. A misztikus tudománya, az önmagát felismert ember erőssége, aki kutatásai során meglelte önmagában az Istennel való egységet, és hajlandó ennek részeként működni.” (Saint-Germain)
Amíg idézett credónk mondanivalója a szerves építészeti gondolkodást tükrözi és ahhoz illő, addig Ady Endre felemelő sorai, a „Góg és Magóg fia vagyok én” igazán ráillenek a magyar élő, szerves vagy organikus építészet iskolateremtő nagymesterére – Makovecz Imrére.(1) Makoveczre, aki Feiszl, Lechner, Kós és Medgyaszay nyomdokain haladva emeli Országát és Világát magyaroknak. Építi úgy, hogy közben karizmatikus építészete az Isten teremtette világ és a nagybetűs Ember között alkot hídképző, makro- és mikrovilágot összekötő metaforákat. Az önmagában és az önmaga előtti kettős képben villódzó énünk igazi otthonának megtörténhetőségét keresi-kutatja, immáron több mint fél évszázada. Kutatja, és a külső és a belső szerves feszültségét felvállaló házain keresztül újra és újra felmutatja. Architektúrájáról alkalmazott és megtalált metaforáinak megvilágításán keresztül szeretnék néhány gondolatot elmondani.
Emberszerű, emberarcú építészet
Házai többek, mint puszta házak és hajlékok. Bizony lényekké változnak, azoknak, akik mindezt látni akarják és látni képesek. Az összeütköztetett belső és külső Makovecznél egy Arc – mondhatnánk, népszellemi arcnak szubsztrátuma. Emberarcú házait az építés magyar ősszavaiból építi fel. Azok épületté újra összerakott testrészei: a homlok, a szem, a szemöldök, a talp, a térd, a szarv, a héj-haj, az üstök, a konty, a szárny, a taréj stb. szinte szó szerint jelennek meg felnagyított emberfejre, koponyára hasonlító házain. Makovecznél ez képezi a 20. századi Ozirisz-mítoszt – a szétszedett és újra összerakott ember-épületet. A letagadott és elfelejtett mitikus múlt emlékezete tűnik fel, Rudolf Steiner antropozóf világképét és a magyar népi építészet tanulságait ötvöző antropomorf építészetében, amikor a föld mélyéből előbukkanó, emberfejet mintázó házainak bejárata felett megjelenik egy arc, mely mögött a koponya boltozatában, az „ég” boltozatában angyali szférák hangja szól.
Eget és Földet összekötő építészet
Makovecz titanikus építész – magyar Atlasz. Egy elsüllyedt világot épít újjá, hoz elő és formál meg a magyar képbeszéd megtestesüléseként. Építészete csak reá jellemzően antropomorf, az Ég és Föld közötti határvonalon állva közvetít. A Fenn és a Lenn összeköttetését terveinél a földből előtüremkedő földhányással megtámasztott alacsony térdfal, illetve a föléje ereszkedő harangburaszerű tető is híven tükrözi. „Mert a tető föntről ereszkedik le az égből, a többi, tkp. a fal pedig mintegy a talajból nő ki, emelkedik fel” – hangoztatta házairól a mester már több ízben. Bennük az Ég és a Föld boldog násza lép életbe – hiszen nehézkes alépítményei a földet utánozzák, faszerkezetű felépítményei viszont az „égnek szerelmét” jelzik és jelölik, gondoljunk csak a Mogyoró-hegyi Erdei Művelődés Házára.
Középállítás mint építészet
Az egyetemes, teremtett világ jeleit keresi a népművészetben is. A megtalált jelre pedig nem azt mondja, hogy ami, hanem aki. Célja e jelek lénnyé formálása. Ilyen jel számára például a háromosztatú parasztház közepe/szíve, a pitvar-konyha – ahonnan egyetlen tekintettel minden átlátható. Makovecz építészetében a közép újbóli felállítása alapvető. Munkáiban visszaadja a magyar építészetnek a letagadott mágikus középpontokat; a tüzet, az oltár/asztalt, a lakókonyhát. Ezzel együtt a szakralitást és a rangot. A Kárpát-medencei népszellemtől érintetten épít odafigyelve környezetére – szerinte ettől lesz tipikusan magyar az építészete. Ettől és attól, hogy érdekli a hely szelleme, az épített és a természeti kontextus és nem utolsósorban az ember, akinek épít. Mindezek mellett az is lényeges számára, hogy épülete hordozzon olyan evidenciákat, amelyek például csak az adott helyre jellemzőek.
Helytisztelet mint építészet
A hely szellemével érintkező művei nem kerülik meg a helyet – „légüres tér” helyett memóriával telített térbe tervez és épít. Ebből kifolyólag rendkívül fontos számára a helyben már korábban formát öltött alkotás, történet vagy esemény. Ezeket mintegy megragadva jó archeológus-építész módjára használja fel létrejövő építészetéhez. Idősíkokat, megszakadt időfolyamokat köt össze ezáltal, megadva a történelmi folyamatosság lehetőségét. Majd minden munkájában benne van e múlt-jövő vízió. Itt említsem csak meg pl. a romániai Vargyast, ahol egy középkori templomra – azt tiszteletbe tartva – építette fel a maga templomát. Tette ezt úgy, hogy a múlt és a jövő egyetlen képzetté álljanak össze.
Álomrévület mint építészet
Filozofikus ihletettségben gazdag, atlantiszi időket idéző látomásos rajzai csak megerősítik: a Makovecz-architektúra megépült gigantikus álomrévület. Ő az a jelenkori magyar építész, aki meg tudta és meg merte építeni mindazt, amit révületben belül látott és szívében hordozott. Ezért proto-meister. A „mit és a hogyan” nála szervesen eggyé vált, mert álomrévületben egyben látja az egészet. Nézzük csak nagy ívben a Sió- és a Birka-csárdákat, a Farkasréti temető ravatalozóját, a visegrádi kirándulóközpont épületeit, a baki faluházat, a sárospataki művelődési házat, Paks, Siófok, Százhalombatta, Kolozsvár vagy Csíkszereda templomait, továbbá a szigetvári vigadót, a sevillai magyar pavilont, a piliscsabai katolikus egyetem auditóriumát, az egri uszodát, a makói és lendvai művelődési házakat, hogy csak jelzésszerűen említsem fontosabb és ismertebb építészeti munkáit; mind-mind, megannyi földre írt égi-magyar jelet.
Dráma mint építészet
Ugyanakkor a révület, a jel, az arc és emberszerűség – melyekről már az eddigiekben is szóltam, vagy mondjuk az anyag, az erő, a szerkezet, a stílus mind-mind csak másodlagos Makovecznek, mert számára az építés igazi lényege a dráma, a létrejövés többszörösen átélt drámája, melyben a szellem amennyire megmunkálja a külsőt – belé hatolva –, legalább annyira magára veszi és magába engedi az anyag terhét is. E kettősségben a lehetett volna és a meglett létrejövése maga a sorsszerű, felvállalt dráma súlya.
Megjegyzés: Az organikus építészet a földi és szellemi világ határterületén áll, törekvésében a térstruktúrák – a szellemi világ számára is észlelhető – emberi jelenlétet igazoló jelek, melyek egyszerre próbálják kifejezni mindkét szféra princípiumait. A magyar szerves építészet szellemforrása kettős. Az egyik a steineri antropozófia által orientált szellemtudomány, a másik a népi építészet, a népművészet és népszellemkutatás. A népművészetet olyan egzisztenciának tartja, mely kiszoríttatott emlékezetünkből, pedig hiteles szellem-kultúra hordozója és a természetes emlékezés lehetősége. Azokat az élő jeleket képviseli, melyek vezérfonalként jelennek meg a szerves gondolkodásban. Az erre való ráismerés és megértés a magyar szerves építészet egyik tiszta forrása.
