2024. május 12., vasárnap

Különböző (nép)zenei hagyományok ötvözete

A Hármashatár-trió zenekar koncertezett a szabadkai VM4K-ban

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Csütörtök esték programsorozatának évadzáró rendezvényén a látogatóknak egy izgalmas zenei élményben volt részük a Hármashatár-trió zenekar által. Az együttes stílusa, mint ahogyan azt a neve is sugallja, különböző (nép)zenei hagyományok ötvözetéből jött létre. A 2022-ben alakult háromtagú formáció számos eseményen szerepelt már, köztük a XVIII. ARTjáró Összművészeti Fesztiválon, valamint a 70. Kanizsai Írótáborban is. A zenekar tagjai között Wittek Béla keleti húros hangszereken: török lanton, szitáron, dusaron, míg Nikola Vladušić ütőhangszereken, Verebes Ernő pedig klasszikus- és jazzgitáron játszott.

– A Hármashatár-trió a nevében hordozza és viseli azt, amit szeretne. Az est folyamán versmegzenésítéseket hallhatott a közönség. A koncertünk négy pillérre épült, ugyanis négy zenei témát választottunk: két népdalt, és két Pilinszky János-versmegzenésítést, méghozzá két apokrifet. Ezeket az énekelt dallamokat kötjük össze, egyetlenegy homogén ívben, szünet nélkül. Ez egy zenei trialógus a trión belül. „Beszélgetünk” a hangszerek által, néha pedig kikacsintunk a költészet irányába. Egy olyan légkört szerettünk volna prezentálni, ami úgy terjed át a közönségre, mintha ők is részesei lennének ennek a trialógusnak – emelte ki Verebes Ernő, a zenekar egyik tagja, majd néhány gondolatot a közös munkáról is ejtett.

– Amikor három muzsikus együtt zenél, viszonylag komoly tapasztalattal a háta mögött, nagy szeretettel és igénnyel a zene irányába, ebből adódik egyfajta szabadság. Ilyenkor alakul ki az a párbeszéd, amit utána átadunk a közönségnek is. Egy nagyon meghitt, igényes zenélésről van szó, mert amit a kezünkben hordozunk, az átjárja a szívünket és a lelkünket is – tette hozzá beszélgetőtársunk.

Nyitókép: Egy igényes koncerten vehettek részt a VM4K-ba érkezők (Fotó: Dér Dianna)