2024. május 12., vasárnap

Bonis Bona díj került Zentára

Rangos elismerésben részesült Radócki-Dukai Virág magyar szakos tanárnő

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium méltán híres diákjai sikereiről és az ott dolgozó szakemberek eredményeiről. Radócki- Dukai Virágnak nemcsak a szakmai hozzáértése, hanem mosolya és végtelen kedvessége is hozzájárul, hogy a tanulók megszeressék a magyar nyelvet és irodalmat. A mindig kicsattanó energiával és motivációval rendelkező tanárnő szívvel lélekkel végzi hivatását nap, mint nap a Tisza menti kisvárosban. Nemrégiben pedig ezt az odaadó munkát a tíz éve alapított Bonis Bona díjjal ismerték el. Olyan, a tehetséges diákokkal foglalkozó szakembereket részesítenek ebben a díjban, akik a tudás magját vetik el tanítványaiknál, és rendületlenül készítik fel őket különböző megmérettetésekre. Radócki-Dukai Virág a Szegedi Tudományegyetemen bölcsész és magyar szakos tanári diplomát szerzett, és számára nem volt kérdés, hogy itthon helyezkedjen el, hiszen szíve mindig visszahúzta Vajdaságba. 2007- ben került a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium csapatába, akkor még könyvtárosként, később pedig már magyar szakos tanárként.

– Azért volt egyértelmű a pályaválasztás számomra, mert egyszerűen ez volt az egyetlen tantárgy, ami igazán érdekelt. Tulajdonképpen ez volt az az irány, ami mindig is vonzott. Egyébként a családban volt több pedagógus is, azonban egy pillanatig sem irányítottak ők engem ebbe az irányba, ez tényleg az én saját utam volt. Voltaképpen az sem jutott soha eszembe, hogy más területen helyezkedjek el a diplomámmal, mert őszintén úgy érzem, hogy szeretek a diákok között lenni. Így, hogy előbb véget ért az idei tanév és az adminisztrációs dolgokat még el kellett végezünk itthon, akkor éreztem először igazán, hogy mekkora ürességet jelent a diákok nélkül dolgozni. Hiányzott, hogy beszélgessünk, hogy átbeszéljük, ki milyen jegyet érdemel és miért, én erre mindig szánok időt az év végén, fontosnak tartom, hogy ne csak ők hallgassanak meg engem, hanem én is őket – mesélte a tanárnő.

Radócki-Dukai Virág a díjjal kapcsolatban elmondta, hogy a kollégái és az iskola igazgatónője jelölték a díjra, amelyhez az elmúlt öt év versenyeredményeire és egy ajánlásra volt szükség tőlük. Ajánlást egyébként írhatnak diákok, szülők és kollégák is, az ő esetében ezt a magyar szakos kollégák tették meg. Az egész Kárpát-medence területéről nevezhetnek olyan pedagógusokat, akik tehetséggondozással foglalkoznak.

– A lehető legjobbkor jött ez a díj az életemben, mert épp úgy éreztem, hogy kicsit összecsaptak a hullámok a fejem felett, és még olyan sok minden várt rám. Épp a fogorvosnál ültem, amikor elolvastam az e-mailt – mesélte, és nevetve hozzátette, hogy az időzítés tényleg tökéletes volt.

– Egyébként olyan sokszor jártam már így az életben, hogy amikor el voltam keseredve, és úgy éreztem, semmi nem úgy jön össze, ahogy én elterveztem volna, akkor mindig jött egy ilyen komolyabb visszajelzés az élettől. Ami egyértelműen azt igazolta vissza számomra, hogy tényleg jó az, amit az ember csinál. Vagy a diákjaim írtak valami jó hírt, vagy megköszönték a fáradozásaim vagy csak egy egy apró kis üzenet jött tőlük, amiből érzi az ember, hogy jó úton jár – tette hozzá Virág a díj kapcsán.

A nemzet tehetségeiért díjátadó gálán 57 magyarországi és határon túli szakember kapott elismerést, közülük 20-an Kíváló tehetséggondozó díjban részesültek, köztük az oromhegyesi születésű, de évek óta Zentán élő Virág is. Az idei év díjazottjaival együtt az elmúlt tíz évben eddig több, mint ezer alkalommal ítélték oda a Bonis Bona elismerést. A díjazottak között mintegy száz esetben határon túli szakemberek kapták az elismerést.

Nyitókép: Radócki-Dukai Virág (képünkön bal oldalt) a díjjal a májusi gálán Budapesten (Nemzeti Tehetség Program, Facebook-oldal)