2024. május 11., szombat

Támogatások a könyvtáraknak és könyvkiadásra

A tartományi kormány az idén 19 millió dinárt hagyott jóvá

Tegnap Újvidéken kiosztásra kerültek az idei évi kortárs alkotói munka támogatására, illetve résztámogatására szánt szerződések, mégpedig az irodalomi tevékenység, a könyvkiadás és a könyvtárak könyvvásárlására vonatkozóan. Az eseményen részt vett többek között Dragana Milošević tartományi művelődési titkár is, aki átadta a szerződéseket a pályázat nyerteseinek. A támogatásra szánt teljes összeg az idei évben 19 millió dinárt tett ki.

Dragana Milošević tartományi művelődési titkár hangsúlyozta, hogy az idei évben nagyobb összeget sikerült biztosítani az irodalommal és a könyvkiadással kapcsolatos támogatásokra, mint az előző esztendőkben.

– A községi és városi könyvtárak számára az előző évektől eltérően az idén sikerült megháromszoroznunk a támogatások összegét, vagyis a négymillió dinárt összesen harminckilenc intézmény között osztották szét. Az irodalmi tevékenység és a témával kapcsolatos rendezvények, valamint a kiadóknak szánt támogatást az idén ötmillió dinárral növeltük meg, vagyis összesen hatvanöt szerződést adunk át 15 millió dináros értékben – hangsúlyozta Dragana Milošević.

Jelentős sikernek nevezte, hogy még ilyen nehéz körülmények mellett is sikerült nemcsak megtartani az ilyen jellegű támogatásokat, hanem növelni is azokat.

Berényi Eszter átveszi a támogatási szerződést Dragana Miloševićtől (Fotó: Ótos András)

Berényi Eszter átveszi a támogatási szerződést Dragana Miloševićtől (Fotó: Ótos András)

A pályázat nyertesei között van a nagy múlttal büszkélkedhető Szabadkai Városi Könyvtár is. Berényi Eszter főkönyvtáros elmondta, hogy az intézményben számos ritka kiadványt őriznek. Ezenkívül pedig nagyszámú szakkönyvet is találhatnak a polgárok, valamint a könyvtár rendelkezik felnőtt kölcsönzővel, gyermek- és helyismereti osztállyal is.

– Az idei támogatás 90 ezer dinárt tett ki, amire nagy szükség mutatkozik, ugyanis magyar, szerb és horvát nyelvű könyvek is vannak könyvtárunk állományában, és ezeknek vásárlás útján történő bővítésére használjuk fel a kapott összeget – mondta Berényi.

Hozzátette, hogy az előző években is rendszeresen megpályázták ezt a támogatást. Reményei szerint az elkövetkező években a támogatási összeg tovább fog növekedni, ugyanis a könyvtár bővülésével a kínálatot is növelni kell.

Náray Éva (Fotó: Ótos András)

Náray Éva (Fotó: Ótos András)

Náray Éva, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár igazgatója kiemelte, hogy az intézménynek a központi épületen kívül még öt fiókkönyvtára van. Szavai szerint az állomány mintegy százezer könyvvel rendelkezik, amelynek több mint a fele magyar nyelvű.

– A 110 ezer dináros támogatást könyvek vásárlására fogjuk fordítani, ez jelentős segítséget jelent a számunkra. Az összeget hatfelé fogjuk osztani és magyar, valamint szerb nyelvű könyveket fogunk belőle vásárolni – magyarázta Náray.