2024. május 9., csütörtök

Szerb sorozatot magasztal az egekig az amerikai Variety

Tavaly belgrádi és vajdasági helyszíneken forgatták

A kultikus filmes szaklap minap megjelent számában hosszabb írást szentelt a Kljun című szerb sorozat óriási sikerének.

A Variety írásában kiemeli, hogy az United Media gyártásában elkészült sorozat az első olyan szerbiai alkotás, amit besoroltak a Cannes-i televíziós sorozatokat díjazó fesztivál, a Canneseries versenyprogramjába. Az írás a sorozat részletes tartalmát is elmesélte, de ezenkívül interjút közölt Matija Dragojevićtyel és Ljubica Lukovićtyal, a sorozat forgatókönyvíróival is.

A sorozat középpontjában Sonja Kljun (Ivana Vuković), egy ambiciózus nyomozónő áll, aki elhagyja Belgrádot, hogy egy rejtélyes szabadkai öngyilkosságra derítsen fényt. Ebben nyomozótársa, Mića Tot (Stefan Vukić) segédkezik neki. A sorozat angol címe Awake, amivel a sorozat főhősének az álmaira utalnak, amelyek segítenek neki megoldani a rejtélyes ügyet.

A sorozat epizódjait 70 napon keresztül, a múlt év folyamán forgatták Belgrád, Szabadka, Palics, Zenta, Mokrin, Törökkanizsa, Pancsova és még néhány vajdasági község területén.

A sorozat két epizódját vasárnap este nézhette meg a Cannes-i fesztivál zsűrije és közönsége. A sorozat jelen pillanatban a Nova S kábeltelevíziós csatornán tekinthető meg, de az SBB internetes, online tartalomsugárzó és kábeltelevíziós szolgáltató előfizetői az összes epizódot egyszerre is végignézhetik. A szerb sorozat 10 másik sorozat mellett méretkezik meg a fesztivál versenyprogramjában.