Az 1990-es év sok szempontból meghatározó volt a világ, Magyarország és Szerbia – akkor még Jugoszlávia – történelmében is. A Szovjetunió széthullásának előszelét, valamint Kelet-Európa átalakulásának kezdetét hozta magával. Ebben az évben egyesült újra Németország, miután az előző esztendőben leomlott a berlini fal, a hidegháború egyik legfontosabb jelképe. Dél-Afrikában 1990. február 11-én szabadon engedték Nelson Mandelát, aki 27 évet töltött börtönben. Szabadulása az apartheidrendszer végének egyik legfontosabb állomása volt, Mandela pedig később Dél-Afrika első fekete elnöke lett. Ugyanennek az évnek augusztusában Irak, Szaddám Huszein vezetésével, lerohanta Kuvaitot, ami az Öböl-válsághoz, majd 1991-ben az első Öböl-háborúhoz vezetett.
Magyarországon 1990-ben tartották meg az első szabad országgyűlési választásokat. A választások után Antall József, az MDF elnöke lett Magyarország miniszterelnöke, aki a határon túli magyar közösségekre utalva gyakran nevezte magát „lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének”. Ugyanebben az évben lett Göncz Árpád Magyarország köztársasági elnöke, és szintén 1990-ben zajlott le a taxisblokád is, amikor a kormány jelentős benzináremelése miatt taxisok és fuvarozók országszerte hidakat, főutakat és csomópontokat zártak le, napokra megbénítva az ország közlekedését.
Ebben az évben az egykori Jugoszláviában egyre erősebbé váltak a nemzeti ellentétek. Szlovéniában és Horvátországban megerősödtek a függetlenségi törekvések, Szerbiában pedig Slobodan Milošević politikája egyre inkább központosító és nacionalista irányba fordult. A feszültségek rövidesen háborúkhoz vezettek.
Tehát 1990 világszerte a remény, az átalakulás és a bizonytalanság éve volt. Sokan úgy érezték, hogy lezárult a hidegháború korszaka, és egy új, szabadabb világ kezdődik. Ugyanakkor már ekkor láthatóvá váltak az új konfliktusok is: a gazdasági átmenet nehézségei, a nacionalizmus erősödése, a közel-keleti feszültségek, valamint a posztszocialista államok társadalmi válságai.
Ez az esztendő a könnyűzenében is korszakhatárnak számított. Nyugaton ekkor zárult le látványosan a nyolcvanas évek szintipopos, hajmetálos, stadionrockos világa, miközben már készülődött a grunge, az alternatív rock és az elektronikus tánczene áttörése. Magyarországon pedig a rendszerváltás nemcsak politikai, hanem zenei fordulatot is hozott magával. Megszűnt a korábbi kultúrpolitikai kontroll, megnyílt a piac, új klubok, fesztiválok, kiadók, zenekarok és hangzások jelentek meg.
Ebben az évben alakult meg a Republic zenekar is, amelynek klasszikus felállásában Bódi László, azaz Cipő énekelt és zongorázott, Boros Csaba basszusgitározott, Tóth Zoltán és Patai Tamás gitározott, Nagy László Attila pedig dobolt. Ez a felállás több mint húsz éven át meghatározta a Republic hangzását és arculatát.
A zenekar már az első évektől jelentős közönségsikert aratott. Dalaik – köztük a Szeretni valakit valamiért, a Repül a bálna, a Ha itt lennél velem, a Szállj el, kismadár, az Engedj közelebb, a Neked könnyű lehet, a Kék és narancssárga, valamint A 67-es út – nem csupán rádiós slágerek lettek, hanem közösségi éneklések, koncertek, iskolai bulik, falunapok és nagyszínpados fesztiválok állandó darabjai is.
De mi is a titka ennek a zenekarnak, amely eredeti frontemberének korai halála után is tovább tudta vinni saját örökségét? Elsősorban minden bizonnyal az, hogy egyszerre tudott népszerű és karakteres lenni. Zenéjük nem illeszkedett teljesen sem a hagyományos rockzenekari, sem a tisztán popzenei sémába. Dalaikban ott van a slágeresség, a könnyen megjegyezhető refrén, ugyanakkor gyakran megjelenik bennük a melankólia, a társadalmi érzékenység, a kelet-közép-európai életérzés és a személyes vallomásosság is.
Cipő dalszövegeiről külön is érdemes szólni. Az énekes és dalszövegíró egyszerűnek tűnő sorokban tudta megfogalmazni a hiányt, a vágyakozást, a szerelmet, a magányt, a szabadságvágyat vagy éppen a finom iróniát. A Republic-dalok ezért sokszor nemcsak szórakoztattak, hanem érzelmi kapaszkodóként is működtek. A zenekar egyik legnagyobb ereje éppen az volt, hogy dalai a közönség számára könnyen énekelhetők voltak, mégsem váltak üressé.
A másik fontos tényező a Republic koncertzenekari jelenléte. Dalaik élőben különösen jól működnek, mert refrénjeik közös éneklésre épülnek. A zenekar pályája azért is különleges, mert egy súlyos veszteség után sem tűnt el. A folytatás ugyan megosztó is lehetett a rajongók körében, de zenei és közönségszempontból nézve a Republic nemcsak egy korszak emléke, hanem máig működő könnyűzenei intézmény, amelynek jelentősége abban mérhető igazán, hogy dalaikat ma is sokan kívülről éneklik. És nem csupán nosztalgiából, hanem azért is, mert ezek a számok továbbra is érzelmi kapcsolatot teremtenek a közönséggel.
