A Híd folyóirat legutóbbi száma a tavalyi év végén jelent meg, tematikája pedig a vajdasági magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, Tolnai Ottó előtt tiszteleg. A folyóiratszám a kicsit több, mint egy éve elhunyt alkotó személyéhez kapcsolódó verseket, prózákat, illetve életének és munkásságának egy-egy szegmensét megragadó tanulmányokat és esszéket tartalmaz úgy kortársaktól, mind a fiatalabb generációtól. A Tolnai iránt érdeklődőknek a napokban lehetőségük volt arra, hogy egy beszélgetés keretében is megismerjék a kiadványt, kedd este ugyanis lapszámbemutatót tartottak a Szabadkai Városi Könyvtár Palicsi Fiókkönyvtárában. Az eseményen többek között a versek és a prózák írói, valamint a folyóirat munkatársai is részt vettek. A találkozó során szó volt a kiadványban megjelent művek tartalmáról, ennek kapcsán pedig Tolnai életéről, kortársaival való kapcsolatairól, az európai irodalomban való elhelyezkedéséről és a fiatalabb generációk róla alkotott képéről is.
Az eseményt Sági Varga Kinga, a folyóirat főszerkesztője nyitotta meg a bemutató helyszínéhez fűződő gondolataival: az, hogy az esemény helyszínéül a palicsi könyvtár szolgált, szimbolikus jelentéssel bírt, hiszen ez a település kiemelt jelentőségű volt Tolnai Ottó számára mind életének, mind alkotásainak szempontjából.
– Főként az elmúlt két-három évtized során markáns szerepet kapott Palics mint helyszín, illetve mint embléma a szövegeiben, így felsorakozik azon helyszínek közé, amelyek annyira meghatározóak az életében. Azon a helyen vagyunk, amely oly fontos volt számára, és ezzel a gondolattal fogunk most emlékezni rá és szellemi örökségére.
A főszerkesztő nemcsak a helyszínről, hanem Tolnai Ottó és Domonkos István szoros szakmai és baráti kapcsolatáról is beszélt, akik mindketten meghatározó alakjai voltak az Új Symposion folyóiratnak. Az Új Symposion korszakáról, illetve Tolnai Ottó szerepéről a lap műhelyében Maurits Ferenc költő, képzőművész beszélt.
– Fiatalságom legszebb évei voltak ezek. Én kamaszkoromban, 15 évesen ismertem meg Tolnai Ottót, és abban a pillanatban megváltozott az életem – az alkotó kiegészítette gondolatát azzal, hogy annak idején két könyvet is kapott az Új Symposion műhelyének mesterétől, amelyek akkor óriási hatással voltak rá. – Ottó egy fantasztikus ember volt, aki hihetetlenül tudta ösztökélni, hajtani, kergetni, de munkára késztetni is az embereket. Velem is így volt.
Maurits Ferencnek a Tolnai-emlékszámban egyébként nemcsak pályatársához írt verse, hanem képzőművészeti alkotása is megjelent; rajta kívül Fenyvesi Ottó, valamint maga Tolnai Ottó művei is díszítik a kötetet. A szám emellett gazdag fényképanyaggal rendelkezik, amelyek többek között Dormán László, Nagy József és Molnár Edvárd munkái.
Bicskei Gabriella, Gyimesi Tímea tanulmánya és Szajbély Mihály esszéprózájának mentén beszélt Tolnai Ottó és Lorand Gaspar marosvásárhelyi születésű, de élete nagyobb részét Franciaországban és Tunéziában töltő író levelezéséről, illetve munkásságuk összefüggéseiről. Gyimesi Tímea tanulmánya szerint a két alkotó világa közeli rokonságot mutat egymással, az összekötő komponens a munkásságok között pedig nem más, mint a homok. Gaspart Tolnai a sivatag költőjének nevezte, és hozzá hasonlóan a palicsi író is egy olyan környezetből merítkezett, ahol jelen van a homok, még ha összességében teljesen eltérő tájakról van is szó a két író esetében.
Orovec Krisztina, aki a Híd legutóbbi számában a spliti Marko Pogačar író, költő nekrológját fordította magyarra, Tolnainak a délszláv irodalommal való kapcsolatáról beszélt a bemutatón. Tolnai műfordításokkal is foglalkozott, de írt saját verseket is szerb nyelven, amelyeket a Krik ruže című verseskötetben foglalt össze. A közönség hallhatott arról, hogy hogyan fogadta Tolnai halálhírét a szerb, horvát és boszniai irodalom, és hogy milyen kép körvonalazódott róla az eltávozását követő írásokban. Orovec Krisztina elmondta, hogy a 2025 tavaszán megjelent nekrológok igencsak személyes hangvételűek, ez pedig a szerzők Tolnaival ápolt baráti viszonyáról árulkodik. Kiemelte viszont azt is, hogy a délszláv irodalmárok egyértelműen úgy vélik, hogy Tolnai művei a jugoszláviai, sőt, a közép-európai irodalom szemszögéből is meghatározóak. Boško Krstić szerint például a Költő disznózsírból című kötet nemcsak Tolnai saját életét, hanem Jugoszlávia történetét, valamint egy átfogó művészeti és kultúrtörténetet mutat be. Mile Stojić szarajevói költő, esszéista pedig egyetemes jelentőségű alkotóként mutatja be őt, hangsúlyozva, hogy költészete a közép-európai irodalomban felbukkanó melankólia egyik legnagyobb megtestesítője. Pozitívan vélekedett róla továbbá Bojan Savić Ostojić is.
Az esemény végén Berényi Emőke és Benedek Miklós történetei és anekdotái által rajzolódott ki az, hogy a Tolnait ismerő fiatalabb generációk fejében milyen gondolatok kapcsolódhatnak a palicsi alkotóhoz. Benedek Miklós visszaemlékezéséből megtudhatta a közönség, hogy Tolnai Ottót gyakorta kutyáit sétáltatva láthatta Palics lakossága – ezek az emlékek pedig a Híd legutóbbi számába írt versében is felelevenednek. Mind a versben, mind Berényi Emőke történetében megjelent egy olyan, már-már mitikus esemény, amelyet elmondásuk szerint ők maguk is csak hallomásból ismernek: annak idején ugyanis az a hír járta a környéken, hogy Tolnai Ottó olyan reggeliket tart, amelyekre csak azokat a fiatalokat hívta meg, akiket valamilyen okból méltónak tartott rá. Berényi Emőke szerint a meghívás gesztusa szimbolizálja Tolnainak az őt követő korosztályokhoz való hozzáállását is: szavaiban az író segítőkészségére utalt, ami a bemutató során egyébként több visszaemlékezésben is megjelent.
– Számomra az, hogy Tolnai Ottó képes volt arra, hogy foglalkozzon a fiatalokkal, és hogy ugyanolyan szemmel tudott egy frissen megjelent műre, egy 19 éves költő versére nézni, mint egy Lorand Gaspar-versre, az azt is jelenti, hogy számára ilyen szempontból sem voltak különbségek – mondta.
A kiadványból és a beszélgetésből kiderült, hogy Tolnai Ottó munkásságát és személyiségét leginkább a sokszínűség jellemezte. Sági Varga Kinga így fogalmazott:
– A Tolnai-életmű annyira szerteágazó, hogy kevés olyan dolog van, amihez nem kapcsolódna, ami a vajdasági, illetve a délszláv irodalommal és képzőművészettel kapcsolatos.
A Híd folyóirat főszerkesztője kiemelte, hogy hiába van már sok munka, amely Tolnai Ottó szellemi örökségével foglalkozik, az életmű elég változatos ahhoz, hogy mindig lehessen benne találni valami újat.
Nyitókép: Fotó: Vojter Kitti
