2026. február 24., kedd

Szerbia szombaton választ

Bécsben tartják meg a 70. Eurovíziós Dalfesztivált

Idén a hetvenedik Eurovíziós Dalfesztivált tartják meg, a házigazda szerep Bécsnek jutott, miután tavaly JJ nyerte meg a versenyt a Wasted Love című dalával. Ausztria öröme nagy, hiszen legutóbb 2015-ben szervezhették meg a fesztivált Conchita Wurst győzelme után, azelőtt pedig 1967-ben, akkor Udo Jürgens diadalmaskodott. Az idei megmérettetés első elődöntője május 12-én lesz, a második 14-én, míg a döntő 16-án. 
Mint minden évben, az Eurovíziós Dalfesztivál ezúttal is tartogat újdonságokat. A forrongó világ, a háborús állapotok feszültségeket okoznak és hatással vannak a versenyre is. Ami Ukrajnát és Oroszországot illeti, utóbbit kizárták versenyből, és ez mostanra sem változott, a gázai háború miatt pedig már tavaly is több ország összefogva próbált nyomást gyakorolni a fesztivált szervező EBU-ra, hogy zárják ki Izraelt is a versenyből. A tiltakozás ott tart, hogy Izland, Írország, Hollandia, Szlovénia és Spanyolország bojkottot helyezett kilátásba, sőt egyelőre úgy áll, hogy nem is vesznek részt a Eurovízión. Ami még az országokat illeti, Andorra, Bosznia- Hercegovina, Észak-Macedónia, valamint Szlovákia pénzügyi okokra hivatkozva mondta le a részvételt, ebben az évben viszont visszatér Bulgária, Moldova és Románia. Érdekesség, hogy Ausztrália után, Kazahsztán és Kanada fejezte ki óhaját, hogy részt vegyen a versenyen, de ezen még dolgoznak a szervezők. Ausztrália 2015-ban csatlakozott az Eurovízióhoz.   
A volt jugoszláviai országok közül Szerbia, Horvátország és Montenegró szerepel a fellépők közt. Montenegró Tamara Živkovićot küldi. A fiatal énekesnő kotori születésű, de a tanulmányait Belgrádban folytatja. Horvátország választása a Lelek női tagokból álló együttesre esett, akik zenéjükben a pop és népi elemeket vegyítik. Szerbia pedig most szombaton választ, ma kedden tartják meg az első elődöntőt, a másodikat csütörtökön, a hétvégén pedig a döntőt. Ami a szerbiai válogató résztvevőit illeti, visszatér a Harem Girls belgrádi drag kollektíva, akik tavaly másodikak lettek és hajszál híján maradtak le az Eurovízióról, végül mégis Princ nyert a Mila című dalával. Szabadkai résztvevőnek is szurkolhatunk. Szintén visszatérőnek számít Mirna Radulović, akinek már úgymond van Eurovíziós tapasztalata, hiszen a Moje 3 női trió tagjaként, Svédországban képviselte Szerbiát 2013-ban. Akkor a Moje 3 nem jutott be a döntőbe, de tavaly Princ sem. Idén azonban úgy áll, hogy Szerbia, Horvátország és Montenegró is az első elődöntőben szerepel, így ezek az országok szavazhatnak egymásra. 
Az Eurovíziós Dalfesztivál szinte a fennállása óta küzd a tökéletes, az igazságos szavazási rendszer kialakításával, de ez mindmáig nem sikerült, hiszen minden évben akadnak országok, amelyeknek nem felel meg. A szavazás módosítására idén is számíthatunk. A szervezők visszahozzák a korábbi modellt, és azt próbálják tökéletesíteni, kibővítve a nemzeti zsűrik számát két fiatal taggal, és csökkentve a nézői szavazatokat, a személyenkénti húszról tízre. Így szeretnének véget vetni a politikai célzattal, szervezés által történő szavazásoknak. A változásra az után mutatkozott szükség, hogy tavaly Izrael „gyanúsan” sok nézői szavazatot kapott, amivel csaknem a helyezési lista élére ugrott, és emiatt nagy zűr alakult ki. Ami még Eurovíziós újdonság, az a logó változása, de az újabb betűtípusok bevetése nem igazán nyerte el a nézők tetszését, sokan gagyinak tartják, amin nem segít a „kaméleon szív” felfrissítése sem. 
Ami a szervezést illeti, a hírek szerint minden rendben halad, habár az EBU váratlanul lemondta a jubileum alkalmából tervezett nagyszabású turnéjukat. Ez egy tízállomásos európai koncertkörút lett volna, amit Londonban, Hamburgban, Milánóban, Zürichben, Antwerpenben, Kölnben, Koppenhágában, Amszterdamban, Párizsban és Stockholmban gondoltak megtartani. A koncerten korábbi népszerű versenyzők Alessandra (Norvégia), Guy Sebastian (Ausztrália), Helena Paparizou (Görögország), Johnny Logan (Írország), Katrina (Egyesült Királyság), Lordi (Finnország), Verka Serduchka (Ukrajna), valamint az idei verseny résztvevői léptek volna fel.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Így néz majd ki Bécsben a színpad és a nézőtér/Fotó: eurovision.com