2026. január 18., vasárnap

A közösségépítés útján

A Collegium Talentum ösztöndíjprogram szakmai találkozóját tartották meg a szabadkai MTTK-n

A Collegium Talentum ösztöndíjprogram idei második szakmai találkozóját tartották meg pénteken a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. Az összejövetel alkalmával a program doktoranduszai és mesterhallgatói érkeztek Szabadkára, ahol megismerkedhettek a vajdasági magyarság felsőoktatási rendszerével és az MTTK munkájával. A részletekről dr. Weiszburg Tamást, a Collegium Talentum program szakmai vezetőjét kérdeztük:
– Három napig tartó vajdasági programról van szó. A Collegium Talentum egy olyan ösztöndíjprogram, amely a legkiválóbb, elsősorban doktoranduszi, Kárpát-medencei, magyarul beszélő hallgatókra irányul – akik elkötelezettek az egyes helyi tudományos intézmények, egyetemek oktatását illetően –, a célja pedig az, hogy egy közösségi hálót hozzon létre közöttük. Ezt segíti ez az ösztöndíjprogram. Nemcsak elméletben beszélünk a különböző országokról, hanem évente látogatást is teszünk. Korábban már jártunk itt Vajdaságban, és idén ismét itt vagyunk, most már új ösztöndíjasokkal. A hallgatók ugyanis legfeljebb három évig lehetne ebben a programban, és akik eljöttek, valószínűleg még sose jártak itt, leszámítva a vajdaságiakat. Két csoportra osztva érkeztünk, az egyik látogatás a múlt héten volt, most pedig a másik. A legutóbbi tapasztalatokból leszűrve is mondhatom, hogy fantasztikus élmény volt a számukra megismerni az itteni helyzetet, a gondolkodást, megtapasztalni a vendégszeretet, látni Szabadka szépségeit. A szakmai program is változó. Ebben a ciklusban a stresszkezelés, kiégés tekintetében kapnak tréninget a hallgatók. Ami számunkra még nagyon érdekes, hogy egy autonóm tartomány hogyan működik egy országon belül, Vajdaság esetében ez egyedülálló a Kárpát-medencében. Amire még nagy hangsúlyt fektetünk, az a közösségépítés, a szakmai munka ösztönzése, a konferenciákon részvétel, hiszen fontos a számunkra, hogy a hallgatók a nemzetközi térben is megtalálják a helyüket – emelte ki Weiszburg Tamás. 
Dr. Kovács Elvira, az MTTK oktatással megbízott dékánhelyettese maga is Collegium Talentum ösztöndíjas volt: 
– Nagy öröm a számunkra, hogy a Collegium Talentum első helyszínül az MTTK-t választotta. Kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy egy olyan karról van szó, ahol teljes egészében magyarul folyik az oktatás – hallottuk dr. Kovács Elvirától, aki a találkozó során bemutatta a kart, a programjait, szólt a tudományos munkákról és képzésekről, a vajdasági felsőoktatás sajátosságairól, a magyar hallgatók helyzetéről, valamint a Kárpát-medencei felsőoktatási és tudományos kapcsolatok ápolásáról.
Szabadka után a csoport útja Újvidékre vezet, ahol megtekintik az Európa Kollégiumot.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: Lukács Melinda