2025. december 23., kedd

A mesék útján

Gyólai Fanni élőszavas mesemondó elnyerte a Hüvelyk Matyi-díjat

A csantavéri Hunyadi János Általános Iskola hatodik osztályos tanulója, Gyólai Fanni immár négy éve tagja a faluban működő meseműhelynek, amelyet Vukelity Csilla tanítónő vezet. A tehetséges mesemondó az elmúlt évek során számos megmérettetésen ért el kimagasló eredményeket. Sikerrel szerepelt a szegedi Százszorszép Mesemondó Versenyen, a zentai Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyen, a Dunán innen, Tiszán túl című Kárpát-medencei gyermek- és ifjúsági megmérettetésen, valamint a kecskeméti Bács-Kiskun megyei találkozón is. Legutóbbi eredménye azonban minden eddiginél nagyobb elismerést hozott számára: a bajai Bácska mesél népmesemondó versenyen elnyerte a rangos Hüvelyk Matyi-díjat. Tanítónője szerint Fanni már első megszólalásakor is magabiztos kiállásával tűnt ki kortársai közül. Szeret olvasni, ennek köszönhetően szókincse korához képest rendkívül gazdag, és jó érzéke van a mesemondáshoz is. A fiatal mesemondó több szavalóversenyen is részt vett, tanulásához pedig nagyfokú motiváció és lelkesedés társul. Nem titkolt célja, hogy egyszer elnyerje a Mesefa-díjat.
Gyólai Fanni a mesemondás iránti szeretetéről, a kezdeti nehézségekről és jövőbeli terveiről is beszélt lapunknak. Elmondta, másodikos korában kezdett mesét mondani, az első versenyélmények azonban nem voltak túlságosan sikeresek számára. 
– Kezdetekben nehezen ment a mesemondás. Az első versenyemen nem jutottam tovább, és a zsűrinek sem tetszett az előadásom. Nem esett jól, de megtanultam, hogy az első bukkanónál nem szabad feladni, hanem folytatni kell a munkát, és legközelebb majd jobb lesz – idézte fel a beszélgetőpartnerünk, aki a kudarcok ellenére kitartott, munkája pedig idővel meghozta gyümölcsét.
– Nemrég kaptam meg a Hüvelyk Matyi-díjat, ami nagyon sokat jelent számomra. Meglepődtem, hiszen nem gondoltam volna, hogy én nyerem meg ezt a szép elismerést. Annak is nagyon örülök, hogy a zsűri is dicsérően szólt rólam. A versenyeken eleinte mindig izgulok, de amint leülök a székre és elkezdek mesélni, az izgalom eltűnik, és átveszi a helyét az öröm – mondta Gyólai Fanni, majd hozzátette, a mese folyamatosan jelen volt az életében, gyerekkorában szülei, nagymamája és óvónője is sokat olvasott neki, ami nagy hatással volt rá a későbbiekben. A fiatal mesemondó szerint minden történetnek van tanulsága, azaz a jó mindig győz, a rossz pedig megkapja méltó büntetését. 
Fanni elismerően szólt a meseműhely többi tagjáról is. 
– Mindig szurkolunk egymásnak, közösen örülünk a sikereknek, együtt sírunk, nevetünk. Olyanok vagyunk, mint egy család. A versenyek után pedig mindig kirándulunk a tanító nénivel, ilyenkor sok élményt szerzünk – hallottuk Gyólai Fannitól. 
Mint mondta, a mesemondás nemcsak a szókincsét fejleszti, hanem a lámpaláz leküzdésében is segíti, magabiztosságot és jó emlékeket ad. A jó visszajelzések megerősítik, a kevésbé jókból pedig folyamatosan tanul. Gyólai Fanni jelenleg is készül a jövő évi versenyekre, és eltökélt abban, hogy tovább haladjon azon az úton, amelyet a mesék világa nyitott meg számára. Célja, hogy felnőttként élőszavas mesemondó legyen, és a mesékkel a fiatalabb generációkat is megszólítsa.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Gyólai Fanni Telcs Ede szobrának gyönyörű másolatát vihette haza, amely a mesék bátor, leleményes, apró hősét idézi meg/Fotó: Vukelity Csilla