Bíró Tímea nevét korábbi verseskötetei és a Hét Nap hetilap hasábjairól ismerhetik az olvasók. Tavaly látott napvilágot első lírai kisregénye, amely a Moldva címet kapta. A kötetről szóló beszélgetésünk során elmondta: számára nagyon fontos a család, az a bizonyos mikroközösség, amelyben kialakul a személyiségünk. Korábbi könyveinek a középpontjában is a család, a családtagok egymáshoz való viszonya áll. A Moldva főhősének személyében egy traumatizált gyermekkort átélő fiatal felnőtt nőt ismerhetünk meg, akinek az élete szinte minden területére kihat a szülői minta, melyet magában hordoz. Az írónő úgy fogalmazott, hogy vannak a könyvben személyes tapasztalatok, azonban nem csak ezekből merítkezett. Mint mondta: az alkotói folyamat során sokszor eszébe jutott, mi mindennel kellett megküzdenie és szembenéznie a felmenőinknek, milyen közhangulat uralkodott a háború utáni inflációs években, és a boldogulás mellett hogyan tudták ellátni azt a felelősségteljes feladatot, hogy a mindennapokban szülők legyenek.
– A mai szülők könnyebb helyzetben vannak. Sokat gondolkodtam még az anyává válásom előtt azon, hogy én milyen szülő leszek, és hogy a hozott mérgező mondatokat, szituációkat, reakciókat vagy módszereket, amiket gyerekként nem szerettem, hogyan fogom átfordítani, vagy hogyan fogom felülírni. Emellett az is nagyon foglalkoztatott, hogy mi, szülők, milyen sokszínűek, ezerarcúak tudunk lenni. A fáradtság, a különböző élethelyzetek, a gyerek viselkedése, a munkahelyi problémák, az anyagi helyzet, nagyon sok minden meghatározza, hogy egy adott szituációban hogyan reagálunk, és miként formáljuk ezzel gyermekeink személyiségét, majd pedig jövőjét – emlékezett vissza Bíró Tímea.
2020-ban megpályázta a Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíjat. A pályázatban a kötetben zárójelben szereplő anyatípusokat mutatta be. Akkor még nem tudta pontosan hogyan épül fel a könyv, abban azonban biztos volt, hogy a szülői ellentmondásokra szeretné fektetni a hangsúlyt. A kötet ötletének megszületésekor még nem volt édesanya, a könyv megjelenésekor azonban már két csodálatos kisfiú menedéke lett. Vallja, hogy nem könnyű ezeket a hozott szerepeket levetkőzni, azonban tudatosan törekszik a gyermekei biztos pontjává válni.
– Ezeket a zárójeles részeket nem szerettem volna túlbonyolítani, bizonyos anyatípusokat szerettem volna bemutatni tőmondatokban. Majd jött az ötlet, hogy a hozott anyai kép, vagy a hozott anyai képek hogyan nyilvánulnak meg egy fiatal felnőtt életében. Azokkal a bizonyos félelmekkel és szorongásokkal, amiket a szüleink akarva-akaratlanul is elültetnek bennünk, hogyan tudunk mi boldogulni a mindennapokban. Ezt követően tudatosan figyeltem arra, hogy a zárójeles részben lerajzolt anyakép kapcsolódjon az azt követő történethez. Végül pedig hat vers is belekerült a kötetbe. Valahol azt éreztem, hogy hiányzik még valami a könyvből, de már újabb történetet nem tudtam beletenni. Az elbeszélő belső monológjaként tekintek ezekre a versekre, és bízom benne, hogy az olvasók is így érzik – mondta el beszélgetőtársunk.
Az írót a címválasztásról is kérdeztük, amely több síkon is kapcsolódik a történethez. Az elbeszélő Smetana Moldvájának a dallamára tud megnyugodni, arra tud kijózanodni és azzal tud visszatalálni önmagához. A kötet felénél pedig már Tímeában is tudatosult, hogy a szülői és emberi természet ugyanolyan sokszínű és ezerarcú lehet, mint a szóban forgó folyó, amely általában csendesen csordogál, olykor azonban képes kitörni a medréből.
