A Bácskában járt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Szociolingvisztikai Dialektológiai Tanszékének nyelvjárásgyűjtő csapata. Szabadkán helyi egyetemistákkal és dr. Fehér Viktor néprajzkutatóval, kulturális antropológussal, tanárral fedezték föl a várost, Zombor nevezetességeit és piacát pedig dr. Silling Léda néprajzkutatóval járták körbe. Bácskertes-Kupuszina különleges nyelvjárási jelenségeit kutatták, hallgatták. Toldi István Mesefa mesét mondott a csapat tagjainak, dr. Silling István nyelvész, néprajzkutató, író előadást tartott szeretett faluja nyelvjárásáról, Silling N. Mária bemutatta a helyi néprajzi gyűjteményt. Gion Nándor szülőházánál Németh Dezső, a Gion Nándor Kulturális Központ elnöke ismertette a Délvidék egyik legnagyobb írójának életét és munkásságát.
A nyelvjárásgyűjtés folyamatáról, a kupuszinai benyomásokról dr. Bárth János, egyetemi adjunktus, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszék Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének oktatója az alábbiakat mondta:
– A hallgatók képzésében irodalmi és nyelvészeti tárgyak szerepelnek. Vannak olyan tárgyaik is, amelyek foglalkoznak a magyar nyelv területi és egyéb változatosságával. A nyelvjárásgyűjtés, ami miatt eljöttünk Kupuszinára, egy nem kötelező alkalom, inkább egy lehetőség a diákoknak, hogy élőben halljanak különleges nyelvi jelenségeket, amelyek csak a magyar nyelvterület egyes helyein élnek. Minden évben elmegyünk egy határon túli területre, azért is, mert ezeken a területeken őrződtek meg jobban ezek a nyelvjárási sajátosságok. Szervezünk kirándulási alkalmakat, amikor megnézzük a nevezetességeket, megismerkedünk a helyi kulturális témákkal. Továbbá szerveződnek olyan alkalmak, ahol a diákjaink beszélgethetnek az emberekkel. Szabadon eszmecserélnek a helyiek életéről, a faluról, a mindennapjaikról. Ezen közben meghallgathatják ezeket a különleges nyelvi jelenségeket. Olyasmiket, mint hogy Kupuszinán olyan hangokat ejtenek, mint a Palócföldön, innen jó messze, a magyar nyelvterület északi részén. Mindebből később egyrészt tanulnak, másrészt dolgozatokat írhatnak, és amikor ők is tanárok lesznek, akkor sokkal nagyobb átéléssel tudják majd ezeket elmagyarázni a diákjaiknak. Abban is hiszek, hogy mindez a helyieknek is üdvös lehet, hiszen azt érezhetik, hogy ami a beszédükre jellemző, az nemhogy nem szégyen, hanem olyan dolog, amelyre büszkék lehetnek, ez is a kulturális örökség része, csakúgy, mint a helyi ételek vagy a népművészet és hasonlók.
Gyurcsik Petra, az ELTE hallgatója a következőképpen összegezte tapasztalatait:
– A bölcsészkar egészen az 1960-as évek közepétől tartja ezt a nyelvjárás-gyűjtési hagyományt. Mindennek az a célja, hogy a határon belüli és kívüli magyarok nyelvhasználatát, nyelvjárását, nyelvi különlegességeit vizsgáljuk, megőrizzük, illetve kutathassuk vagy esetlegesen új területeket fedezhessünk fel.
Az én alapvető célom már inkább csak a hobbi és az élményszerzés, hiszen elvégeztem a magyar szakot, idén diplomáztam, és egy másik mesterszakon tanulok. Nagyon közel áll azonban hozzám a szociolingvisztika és a dialektológia, hiszen nem budapesti lakos vagyok, hanem vidékről, egy kis faluból származom. Ez azt jelenti, hogy magam is többször találkoztam azzal, amikor ,,el kellett volna hagyni” a saját tájszólásomat, a nyelvi különlegességeket, amit persze nem szerettem volna. Ezért tartom fontosnak rendszeresen részt venni ezeken az alkalmakon, mert minél messzebb megyek a saját otthonomtól, annál nagyobb eltéréseket találok a beszélők nyelvhasználatában, amely számomra érdekes, és magyarként, egyetemistaként, értelmiségiként, de falusiként is nagyon közel áll hozzám a nyelvjárásgyűjtés, hiszen ez egyfajta csomópontja ezeknek az elemeknek.
Hejőbábáról érkeztem, amely Miskolctól 30 kilométerre lévő kis falu, ott kelet-magyarországi nyelvjárás figyelhető meg egyébként, de anyukámtól örököltem egyfajta Tisza menti, tiszakeszi, tiszatarjáni nyelvjárást is, ami miatt őt egyébként sokan csúfolták, de én nagyon büszke vagyok rá, és kedvelem – hallottuk az ELTE hallgatójától.
Nyitókép: Csoportkép a szabadkai Városházán/Fotó: Szili Zsuzsanna
