Szerdán a szabadkai Szekeres László Alapítvány székházában mutatták be Balogh István író, költő Kicsi történetek szecessziós térben című novelláskötetét. A Magyar Nemzeti Tanács támogatásával megjelent könyv lapjain megidéződik Szabadka egykori világa: valós helyszínek, terek, épületek és valóságos szabadkai alakok tűnnek fel a történetekben. A sokatmondó novellák nemcsak tartalmukban izgalmasak, hanem esztétikailag is értékesek. A kötetet korabeli fotók színesítik, amelyek még érzékletesebbé teszik a történeteket.
A szerzővel Gruik Ibolya, lapunk nyugalmazott újságírója beszélgetett bensőséges, családias hangulatban. A beszélgetés során szó esett Balogh István Szabadkához fűződő viszonyáról, az ott töltött éveiről, tanári pályájáról, valamint Kosztolányiról, a novellák világáról és számos személyes emlékről is. Az esemény kezdetén Hugyik Richárd, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Utána Gruik Ibolya rövid bevezetőjében a kötet hangulatára és jelentőségére hívta fel a figyelmet.
– A kötet Szabadka ízeit mutatja meg. Novellák sorakoznak benne, ezek olyan korba repítenek vissza bennünket, amelyet mi már legfeljebb irodalomtörténeti munkákból, történelemkönyvekből vagy idős emberek elbeszéléseiből ismerhetünk. Balogh István ezeket a történeteket gyűjtötte egybe, és egy csokorba kötve tárja az olvasó elé. Ha végiglapozzuk a könyvet, nemcsak a korabeli fényképek segítenek eligazodni a múlt világában, hanem maguk a szövegek is rendkívül hangulatosan elevenítik meg a letűnt idők eseményeit és alakjait. A könyvben helyet kap a visszaemlékezés és az elmélkedés, áthatja a nosztalgia és egy pici szomorúság a régmúlt idők iránt, humorral átszőve – emelte ki Gruik Ibolya.
Balogh István elmondta, hogy a kötet elsősorban novellákat tartalmaz, de bekerült három vers is, amelyek szorosan kapcsolódnak a novellákhoz és Szabadkához.
– Csaknem húsz évig éltem a városban. Itt lettem főiskolai tanár 29 évesen, itt vettük meg az első lakásunkat, és itt alakítottuk ki családi fészkünket szülőként. Számos meghatározó élmény köt ide, főleg az irodalom, de más művészeti ágak terén is. Tagja voltam a Szabadkán megjelenő Üzenet című irodalmi, művészeti, társadalomtudományi és kritikai folyóirat szerkesztőbizottságának, majd az Üzenet kiadói tanácsa elnökeként is tevékenykedtem tizenegy éven át. Emellett tagja és szerkesztője voltam a Szabadkán szerbhorvát nyelven megjelenő Rukovet című irodalmi és kritikai folyóiratnak. Fordítottam magyarra, és az én műveimet is lefordították albán, angol, eszperantó, horvát, lengyel, német, szerb és szlovák nyelvre – hallottuk Balogh Istvántól, aki hozzátette, számára különösen fontos a „Kosztolányiság” és a „Csáth-ság”, ami egyfajta elköteleződés is a részéről feléjük. Hangsúlyozta, hogy életében különleges ajándék volt, hogy személyesen ismerhette Kosztolányi Dezső két testvérét.
– Amikor Magyarkanizsán éltünk, dr. Kosztolányi Árpád volt az iskolaorvosunk. Tőle kaptam kézbe A szegény kisgyermek panaszai című verseskötetet, amelyet a bátyja, Kosztolányi Dezső zöld tintával dedikált neki. Ez a különleges emlék is helyet kapott a kötetben. Kosztolányi Mariskát is megismertem, teljesen véletlenül. Amikor befejeztem a nyolcadikat, Palicson vettem részt egy rendezvényen, amelyen palicsi és szabadkai fiatalokkal ismerkedtem meg. Egyik szerda délután azt mondták: „Gyerünk Mariska nénihez palacsintázni!” Akkor még nem tudtam, ki az a Mariska néni. Mivel sok verset ismertem A szegény kisgyermek panaszai kötetből, így elszavaltam neki egyet. Később tudtam meg, hogy ő volt Kosztolányi Pacsirta című regényének ihletője, az a bizonyos „csúnya lány”. Én azonban egészen másként emlékszem rá: számomra egy kedves, rendes asszony volt, egyáltalán nem tartottam csúnyának – hangsúlyozta Balogh István.
Az eseményre a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében került sor.
Nyitókép: Balogh István íróval Gruik Ibolya, lapunk nyugalmazott újságírója beszélgetett (Dér Dianna felvétele)
