Április végén tartotta meg Visegrádon a Szent György Lovagrend idei rendi gyűlését, továbbá a lovagi címre felterjesztett várományosok ünnepélyes felavatását, a kitüntetések átadását.
A jeles alkalommal a doroszlói lovag Diósi János, a Szent György Lovagrend zombori priorja Szent Koronával ékesített Lovagkeresztet vehetett át.
A több évtizedes közösségszervezői és jótékonysági tevékenységet végző és vezető Szent György-lovaggal a kitüntetés, továbbá életműve kapcsán beszélgettünk.
Diósi János és neje, Rózsa Visegrádon (Diósi Ede felvétele)
Miként érintette az elismerés?
– Mint általában, ha az embert megdicsérik, kitüntetést kap, örömöt érez. Azt mondhatom azonban, hogy soha nem azért tevékenykedtem, hogy kitüntessenek. Ha elismerést kapok jó, de ha nem, a munkámat akkor is elvégzem.
Mi adja az erőt, a motivációt, ahhoz, hogy sok évtizeden keresztül kitart mindezekben a vállalásokban? Amellett, hogy a Lovagrend zombori priorja, tudjuk, több mandátumban elnöke, majd alelnöke meg vezetőségi tagja volt a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületnek, továbbá tizenöt évvel ezelőtt megalapította a doroszlói Alvég Teke Klubot. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség mindezek elismeréséül Magyar Életfa díjjal jutalmazta.
– Úgy érzem, hogy áldott kötelesség mindezt művelni. Mindig voltak előttem példák, közösségi emberek, akik tettek a faluért, a nemzetért, tehát úgy érzem, az a helyes, ha én is hozzáadom, megteszem a magamét.
Kik a példaképei?
– Egyik jó barátom, volt munkatársam, Kovács Endre néprajzkutató nevét említeném. Ő valóban sokat tett Doroszlóért, tőle rengeteget tanultam. Aztán ott vannak a régebbi példák, a művelődési egyesület második világháború utáni elnöke, Brenner Károly vagy idősebb, illetve ifjabb Bártol Béla, továbbá a régmúltból még Tallósi János, ők mind derekasan állták a próbát, teljesítették a feladatokat a Móricz Zsigmond MME élén, nehéz, történelmi vészterhes időkben is.
Igaz lehet mindez önre szintén, hiszen a ‘90-es éves délszláv háborús időszakában ugyancsak nem lehetett könnyű az egyesület élén állni. Milyen kihívásokkal szembesült?
– A nehézségek ellenére sok szép emlékem is van azokból az időkből, ám olyan történések is, amelyekre nem szívesen emlékszem vissza. Most, ma talán könnyebb feladatnak számít vezetni az egyesületeket. Vannak különböző támogatások, van hova, kihez fordulni, működhet az egyesület. Ám mi, azokban az időkben csakis magunkra számíthattunk, minden, amit elértünk, saját erőből és adakozásból valósult meg. Jelen voltunk mégis mindenhol, a Négyesfogatokon, mindegyik Durindón, Gyöngyösbokrétán, ahova csak meghívtak bennünket, elmentünk. Ki kell hangsúlyoznom, nem lett volna hatékony az elnökségem, ha nincsenek körülöttem a többiek, a vezetőségi tagok, akikre mindig számíthattam. Megfontoltan leosztottam a feladatokat, tudtam jól, kire mit lehet rábízni, és ment a munka.
Mennyiben hasonlít (ha hasonlít) az akkori vállalás a mostani priori teendőkhöz, illetve mi a Szent György Lovagrend zombori priorátusának tevékenysége a gyakorlatban?
– Nagyon hasonló, szervezés dolga mindkettő. Ha az ember olyanokkal van körülvéve, akik akarnak segíteni, akkor gördülékeny a tevékenység. Mondhatom, a lovagrendi testvéreimmel így végezzük a feladatokat. Általuk olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik szintén úgy gondolkodnak, akarnak cselekedni a közösségért, mint ahogy én is.
A tevékenységet illetően nálunk mindez úgy néz ki, hogy ami múlt, az elmúlt, azon változtatni nem lehet, a jelen olyan amilyen, azon talán lehetne is változtatni, de a feladatunk jövőt formálni. Ennek formálása pedig abból áll, hogy a gyerekekkel foglalkozunk. Van évi programunk, ehhez igazodunk. Rendszerint januárban gyűjtést szervezünk a Lurkóházak részére. Amikor megvan az összegyűjtött adomány, azt személyesen elvisszük az adott Lurkóházba. Panaszra nincs okunk, az emberek készséggel adakoznak. Hozzávetőleges becsléseink szerint úgy 5, 6 ezer euró értékű az adomány a gyűjtések során.
Május végére tervezzük a negyedik Festőtábor megszervezését a Doroszló-Szentkúton. Egynapos programról van szó, amatőr alkotókat várunk a kegyhely páratlan szakrális és természeti környezetébe. Ezáltal is összefüggnek a tevékenységek, ugyanis a képeket, amelyeket festenek, itt hagyják az alkotók. Aztán nyáron szervezzük, szintén a Szentkúton az Apródtábort, amikor is ezekből az alkotásokból ajándékozunk támogatóinknak. A táborban való részvételhez ugyanis van egy bizonyos összegű illeték, de mindez nem fedezi teljes mértékben a szervezési költségeket, ezért szponzoraink vannak, akik pedig nem ritkán egy vagy több, a Lurkóházakból érkezett gyermek táboroztatását is támogatják. Tehát több szinten kapcsolódnak egybe a priorátus programjai, de mindnek a lényege a jótékony és segítő szellemiség, hozzáállás.
Hogyan zajlott a kitüntetés visegrádi átadása? Bizonyára rendkívül ünnepélyes keretek között…
– Mivel ugye Szent György Lovagrendről van szó, mindig a Szent György-napot követő szombaton van a rendi ülés. Ekkor tartják a lovagavatást, továbbá átadják a kitüntetéseket is. Idén Délvidékről ketten részesültünk a Lovagrend Szent Koronával ékesített Lovagkeresztjében. A bánáti prior asszony Konrád Emma szintén átvette ezt az elismerést.
Az ünnepségre elkísértek családtagjaim. A nejem, Rózsa először járt Visegrádon, továbbá elkísért a fiam, Ede, aki szintén lovag.
Azt kell mondjam, a családi háttértámogatás nélkül mindezt nem tudtam volna elérni. A feleségemnek sokat köszönhetek, neki legalább annyira része van ebben a kitüntetésben, mint jómagamnak. A már említettek mellett mondhatom, mindig számíthatok a lányomra, Violára, a vejemre Ivánra, és a menyemre, Izoldára is. Pályafutásom során azt tapasztaltam, hogy családban és közös(ségi) erővel lehet csak hiteles, maradandó értéket létrehozni – hallottuk lovag Diósi Jánostól.
Nyitókép: A visegrádi Szent György Lovagrend Szent Koronával ékesített Lovagkeresztje (Diósi Viola felvétele)
