2024. május 6., hétfő

A könyv tiszteletbeli nagykövete

Csáky Sörös Piroskától búcsúztak a Magyar Tanszéken

Tegnap Csáky S. Piroska nyugalmazott egyetemi tanár temetése előtt az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén rótták le tiszteletüket családtagjai, egykori tanítványai, barátai és tisztelői.
Az egybegyűlteket Toldi Éva tanszékvezető köszöntötte, aki szerint Csáky S. Piroska mindannyiunk számára példakép lehet kitartása, segítőkészsége, önzetlensége és áradó derűje miatt is.
Horváth Futó Hargita egyetemi tanár a Tanszék nevében búcsúzott egykori tanítójától és kollégájától.
– Könyv, könyvtár, könyvtáros, ezt a három szót lehetne kiemelni a tanárnő munkásságáról, és hozzáadni az olvasót és az olvasást is, hiszen a könyvek világában élt. A tanárnő célja mindig is az volt, hogy diákjai kedvet kapjanak az olvasáshoz. Óráinak anyagába integrálta a kutatásait is például a sajtó- és könyv történetről, a nyomdászat történetről, az olvasóvá nevelésről és az olvasás pszichológiájáról. Az olvasóvá nevelést nemcsak az egyetemen, hanem az előző iskolafokozatokon is fontosnak tartotta és tett is a cél érdekében. Nagyon sok embert meg tudott mozgatni, de ha segítségre volt szükség, rá is lehetett számítani – hangzott el Horváth Futó Hargitától.
A tanítványok nevében Léphaft Pál beszélt.
– A tanárnő hivatásával és talentumával nem a napi igazságot kereste, hanem mély emberséget sugárzott. Tudta, hogy életünket és tudásunkat nem vihetjük magunkkal, ezért tapasztalatait maradéktalanul osztotta szét azok között, akik hozzá fordultak, akik érdeklődtek, akik a könyvekre és az írott szó titkaira voltak kíváncsiak. Évfolyamok egész sora könyvtárosként ismerte meg és tartotta meg emlékezetében. Ő volt és marad a könyv tiszteletbeli nagykövete, a nagybetűs könyvtáros, aki megtanította velünk, hogy a könyveket műtárgyként kell forgatni – fogalmazott Léphaft Pál.
Tóth Bátori Erzsébet az Olvasókörök Szövetsége és a könyvtárosok nevében szólt a jelenlévőkhöz, és emlékező beszédében kiemelte, hogy továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek majd az anyanyelv és a magyar kultúra ápolására.
– Piroska élete utolsó napjáig igyekezett helyt állni. Aktívan részt vett a közösség életében. Nemrég például még koszorúzott is a költészet napja alkalmából. Munkássága arra serkent bennünket, hogy továbbra is vigyázzunk nyelvünkre, fejlesszük az olvasás örömét, barátságos és odaadó módon szolgáljuk a kultúránkat – tette hozzá.
Medisa Kolaković, a Tanszék jelenlegi könyvtárosa Csáky S. Piroska könyvtárosi munkáját méltatta. Személyesen ugyan nem ismerte a tanárnőt, de a keze nyomát mindennap látja.
Csáky Sörös Piroska könyv- és sajtótörténész, bibliográfus, egyetemi tanár 1938-ban született. Az 1959-ben induló Magyar Tanszék kezdő generációjának volt a diákja. 1960-ban elvállalta a Tanszék könyvtárának a rendezését, ő alapította meg a Tanszék könyvtárát. 1975-től a Tanszék szakmunkatársa, és a Bölcsészettudományi Kar könyvtárának megbízott igazgatója, 1979-től pedig szaktanácsos volt. Közben 1974-ben Budapesten megszerezte a bölcsésztudományi fokozatot, majd az újvidéki Bölcsészkaron is elnyerte az irodalomtudomány doktora címet. 2004-ben a Tanszékről vonult nyugdíjba. Szakadatlanul járta Vajdaság és Magyarország könyvtárait, tanácskozásokon, rendezvényeken adott elő. Munkájáért Szenteleky Kornél Irodalmi Díjban részesült, a Magyar Kultúra Lovagja cím viselője, valamint a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta. Számos egyéni bibliográfia mellett a vajdasági magyar könyvkiadás teljes bibliográfiáját elkészítette, és feldolgozta a vajdasági magyar könyvkiadás történetét is.
Csáky S. Piroskát az újvidéki városi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele