2024. május 18., szombat

Ötven éve a művészképzés szolgálatában

A jubiláló Művészeti Akadémia az Újvidéki Egyetem egyik legsikeresebb fakultása

Az újvidéki Művészeti Akadémia tegnap ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. A Szerb Nemzeti Színházban megtartott jubileumi ünnepségen Siniša Bokan, az Újvidéki Művészeti Akadémia dékánja köszöntötte a jelenlévőket. 
– A Művészeti Akadémia 1974-ben kezdte meg működését az Újvidéki Egyetem egyik karaként. 
Az idő múlásával nagyon gyorsan, az oktatási, művészeti és tudományos munka sikeres szimbiózisával az akkori Jugoszlávia egyik legfontosabb művészeti intézményévé fejlődött, de egyben az egyik legsikeresebb karrá is. Fakultásunk mindig is nyitott térként szolgált a művészeti, pedagógiai és tudományos innovációk előtt. Célunk, hogy színvonalas oktatást nyújtsunk a művészet területén – mondta a dékán.
A Művészeti Akadémián három tanszék működik, dráma, zene, képző- és iparművészet, és mintegy 50 képzési program. 
– Az első naptól kezdve az a célunk, hogy a hallgatók minél többet kapjanak a kisebb létszámú csoportokban folyó munkával, illetve az egyéni foglalkozásokkal. Ma az egykori hallgatóink képezik az Akadémia oktatói gárdáját. Ők azok, akik a legmodernebb tanítási formákat és módszereket alkalmazva tartalmas élményekkel gazdagítják fiatal kollégáikat, tehetségüket fejlesztve bevezetik őket a kortárs művészi kreativitás sokdimenziós világába. Ugyanakkor nagyon büszkék vagyunk azokra a volt hallgatóinkra is, akik más intézményekben dolgoznak. Többen vannak külföldön is, akik nagyon sikeresek, így nemcsak az Akadémia, hanem Újvidék és Szerbia hírnevét is nagyobbá teszik – fejtette ki Siniša Bokan, aki az ünnepség keretében elismerő okleveleket adott át azon intézmények képviselőinek, akikkel hosszú távú együttműködést ápolnak. Többek között a Matica srpska, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia, az Újvidéki Színház, a Szerb Nemzeti Színház, a Vajdasági Múzeum, az Újvidék Zenekedvelő Ifjúsága, az Isidor Bajić Zeneiskola, és az újvidéki Bölcsészettudományi Kar képviselői vehették át a köszönő okleveleket. 
Dr. Dejan Madić, az Újvidéki Egyetem rektora beszédében kiemelte, a Művészeti Akadémia átfogó tevékenységének sikerességét nemcsak a hazai és nemzetközi színtéren hallgatóinak elnyert díjai, hanem a legmagasabb állami kitüntetések is igazolják. 
László Sándor színész-rendező, az Akadémia osztályvezető tanára szerint minden év fontos a magyar színházcsinálók számára.
– Jó dolognak tartom azt, hogy magyar nyelven is folyik az oktatás az intézményben. Kilátásaink szerint, ahogy közeledünk az Európai Unióhoz, előbb-utóbb sor kerül arra is, hogy külföldről is jönnek majd diákok, például Erdélyből és Magyarországról. Most még csak alkalmi szinten fordul elő, de bízunk benne, hogy hamarosan ez egy normális dolog lesz. Nagyon fontos, hogy a vajdasági magyar színházakat el tudjuk látni utánpótlással, de természetesen a szélrózsa minden irányában megtalálhatóak a tanítványaink – mondta László Sándor.
A jubileum alkalmából fellépett  az ünnepségen Lenka Petrović hárfaművész, a Művészeti Akadémia egykori hallgatója, a Juilliard adjunktusa, illetve a budapesti Concerto Szimfonikus Zenekar szólistája, valamint Lana Zorjan, aki 15 évesen a közelmúltban az első szerbiai díjazottként vehette át a komolyzenei szakterület egyik legjelentősebb zenei díját, az International Classical Music Award – ICMA 2024 díjat, az Év felfedezettje kategóriában. 
Az ünnepség végén a harmadik évfolyamos, szerb és magyar ajkú színművész hallgatók részletet mutattak be a Tango című előadásukból.

Köszönő okleveleket adtak át a jubileum kapcsán / forrás: Sara Kecman/Művészeti Akadémia

Köszönő okleveleket adtak át a jubileum kapcsán / forrás: Sara Kecman/Művészeti Akadémia

Nyitókép: Lana Zorjan, aki 15 évesen az akadémia hallgatója, több nemzetközi díj kitüntetettje / forrás: Sara Kecman/Művészeti Akadémia