Luković Aleksandar Lukijan belgrádi festő két ízben, 1978-ban és 1979-ben is díjat nyert Zomborban a rangos Képzőművészeti Ősz rendezvényen. A díjazott alkotásokat az intézmény megvásárolta, majd a művész egy újabb darabot adományozott a gyűjtemény javára.
Luković Aleksandar Lukijan (1924) vizuális világát a cirkusz és a bohócok töltik ki, abszurd, irreális, de mégis valós szituációkat jelenít meg vásznain. Az 1948-tól folyamatosan kiállító, a belgrádi képzőművészeti kar egykori rendes tanára, az olaszországi Accademia Fiorentina delle Art del Disegno tiszteletbeli tagja tegnap két hasonló tartalmú vásznát adományozta a zombori Városi Múzeumnak. A 2002-ben készült, A ketrec születése, valamint az 1996-os, Létmodellekre alapuló viselkedés elnevezésű alkotásait egyelőre csak újságírók előtt mutatták be. Az alkotó elmondása szerint hatvankét éves művészi tevékenységét mindvégig az abszurd jellemzi, mert ezzel a látásmóddal tudta leginkább kifejezni az emberek közti és a társadalomban uralkodó viszonyok iránti kritikáját. A politikai retorziókat pedig amiatt kerülte el, hogy festményeinek „befolyásos” szemlélői szerint csupán cirkuszt örökített meg vásznain.
