Jól számoltak a Dalí-kiállítás szervezői, amikor kettős megnyitót hirdettek kedd estére, ugyanis a közönség egy része nem jutott be hét órakor a Laza Kostić Művelődési Központ galériájába, nekik fél kilencig kellett várakozniuk. A rendezvény már tizennyolc órakor megkezdődött a forgalom elől lezárt Laza Kostić utcában és a Művészetek terén. Zsonglőrök, akrobaták, utcai muzsikusok, spanyol táncokat előadó fiatalok szórakoztatták a gyülekezőket, akik különböző borokat is kóstolhattak.
A ljubljanai–bázeli székhelyű GalleryVisconti Fine Art képtár közreműködésével létrejött kiállításon Dalí tizenhárom, számozott és aláírt, akvarellel kiegészített rézkarca látható, amelyekkel La Fontaine fabuláit illusztrálta, valamint a XVII. századi francia meseszerző arcképe, sajátos, dalis meglátásban megörökítve. Az 1974-ben keletkezett sorozatot 250 táblán sokszorosították, és ma számos múzeum féltve őrzött kincsként őrzi. A tárlaton megtekinthető Dali Zodiákus jelek sorozatának tizenhárom tábláján pedig minden látogató felfedezheti saját csillagjegyét.
Mielőtt Nemanja Delić, Zombor polgármestere megnyitotta volna a május 13-ig látogatható tárlatot, Mila Krstić Krasuljak művészettörténész mondott ihletett összefoglalót a huszadik század egyik legjelentősebb festőzsenije, Salvador Dalí életéről és művészetének gyökereiről.
A tárlat idején a zombori galéria reggel nyolctól este tízig tart nyitva, a belépő felnőtteknek 200, gyerekeknek és csoportoknak 100 dinárba kerül.
