2024. május 9., csütörtök

Metszéspontok

Folyatódik a Magyar Tanszék online beszélgetéssorozata

Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék Metszéspontok című online beszélgetéssorozata keretében 2022. október 31-én 19 órakor Kormányos Katona Gyöngyi magyar nyelv és irodalom szakos tanárral és kulturális mediátorral (Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta), valamint Király Noémi magyar nyelv és irodalom szakos tanárral (Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka) Móricz Virág Kinga, a tanszék mesterszakos hallgatója beszélget.

A beszélgetéssorozatot a Magyar Tanszék azzal a céllal indította, hogy a jelenlegi és jövendőbeli egyetemistáknak bemutassák milyen karrierlehetőségek állnak előttük. Tavasszal elsősorban olyan volt tanszékesek mutatkoztak be, akik nem tanárként helyezkedtek el, most viszont a tanárok kerülnek a fókuszba.     

A hétfői, valamint az azt követő online programok oktatásügyi és pedagógiai kérdéseket, a magyartanárok módszertani tapasztalatait, kísérleteit és újításait, valamint a tanári és osztályfőnöki szerep aktuális megítélését is érintik majd.

Az esemény a virtuális térben, a Zoom felületén valósult meg. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Join Zoom Meeting

(Meeting ID: 850 9271 7800, Passcode: magyar)