Egy kis színház, amelyet nevezhetünk rendkívül sikeresnek, a közönség szereti őket, és nemcsak Szerbiában, hanem külföldön is egyre inkább felfigyelnek tevékenységükre. Ez az évad is bővelkedett tennivalóban, de a következő sem lesz unalmas a számukra, az idei 5 előadás után ugyanennyit terveznek akkor is, átköltöznek egy másik épületbe és nemzetközi színházi fesztivállal gyarapítják Szabadka kulturális életét. A Kosztolányi Dezső Színház vezetőjével, Urbán András rendezővel társalogtunk az évad egyik utolsó munkanapján.
Azt nyilatkoztad nemrégiben, hogy egy sikeres évad van mögöttetek. A mögöttünk hagyott évadban ez a siker miben mérhető?
– Elsősorban arra gondoltam, hogy létrehoztunk 5 előadást, a Vért, a Turbo Paradisót, a Terápiát, a Szardíniát és az eddig Szegeden bemutatott Strandot, és azt hiszem, egyértelműen úgy könyvelhetjük el az évadot, hogy nem történt minőségbeli visszaesés semmilyen téren, hogy ez a színház művészi értelemben tovább tudott fejlődni, nyílni, és ugyanez vonatkozik a működésre is. Másrészt azokra fesztiválokra gondolok, amiket megjártunk ebben a színházi idényben.
Kezdődött ez szeptemberben a debreceni Alternatív Színházi Szemlével, majd jött a BITEF, a budapesti dunaPart Platform és a Kortárs Drámafesztivál, a debreceni DESZKA, a jagodinai Komédia Napjai, a nagybecskereki Vajdasági Hivatásos Színházak 59. Fesztiválja, az aradi Underground Festival 2009, a budapesti 4 Asztal, a zágrábi XII. Faki, a temesvári TESZT, az újvidéki 54. Sterija Játékok és a Magyar Színházak XXI. Kisvárdai Fesztiválja. Újra meghívtak bennünket fesztiválokra, amelyeken tavaly szerepeltünk először, de új helyeken is megjelentünk, és szakmai díjakkal is gazdagodtunk. Egyértelműen alakul ki itthon és külföldön egyaránt egyfajta érdeklődés a színházunk és a színészek iránt is, és lassan kikristályosodik az, amiről mi beszéltünk az elmúlt években, hogy egy nagyon jó kis társulatról van itt szó. Pl. Kisvárdán is nagyon jó kritikákat kaptunk, egységesen arról beszéltek az emberek az előadás egyéb erényei mellett, hogy a társulaton is érezhető egy pontos, precíz, koruk ellenére egy érett, kiformált színjátszás, ami, azt hiszem, minden előadásunkra jellemző. Ez továbbra is pozitív tendenciát mutat, a színészeink továbbképzik magukat, foglalkoznak a fejlődésükkel, és gondolom, hogy ez csak még jobb eredményeket hoz majd, nemcsak sikerek, hanem művészeti érték tekintetében is.
Ehhez, gondolom, hozzájárul az is, hogy sokféle közönség előtt mutatkozhatnak meg. A tájolást is folytattátok, de nagyvárosokban, itthon és külföldön egyaránt felléptetek.
Stuttgartban pl. nagyrészt magyar közönség előtt nagyon jó fogadtatásban volt része a Brecht – Hardcore Machine-nak, Romániában vegyes, Szerbiában szerb közönség előtt is játszottunk, de mindenhol nagyon izgalmas ez a találkozás a nézőkkel, azért is, mert pozitívak a visszajelzések. Nagyon különböző közegek ezek, mert Szerbiában sem mindegy, hogy Jagodinában, Nišben vagy Belgrádban játszol-e, de nagyon más vidéki vagy nagyon urbánus környezetben, szakmai vagy nagyon nem szakmai közönség előtt játszani. Amellett, hogy nagyon előnyösek a tapasztalataink, ennek van egy olyan haszna is, hogy értékes tapasztalatokra teszünk szert.
Volt olyan előadásunk, amit Budapesten egy pincében 7 nézőnek, Nišben viszont 400 fős közönségnek játszottunk. Úgy érezzük, hogy sikerült kivívnunk egy olyan helyzetet magunknak, amelyben valamiféle szeretet, támogatás övezi a színházat. Úgy látom, hogy Szerbiában afféle kulturális bummként élik meg, hogy előkerült ez a kis színház, ami egyre izgalmasabbnak kezd számítani. Ezt tapasztaljuk szakmai közegben, de különböző közönségek előtt is működnek az előadásaink.
Azt is nyilatkoztad legutóbb, hogy kevesen vagytok. Milyen személyzetre lenne szüksége a színháznak?
– Az igaz, hogy betöltöttük az ötödik színészmunkahelyet, de sajnos, a jelen helyzetnek köszönhetően, nem tudunk tovább gyarapodni, pedig néhány alapvető fontosságú munkahely létrehozására szükség lenne a Kosztolányi színházban, pl. egy könyvelő-gazdasági szakemberre, egy közönségszervező-marketingesre, a dekoratőrök számát is jó lenne növelni, illetve a színészek létszámát jó lenne gyarapítani 2-3 fővel. A Kosztolányinak specifikus a helyzete, itt van Szabadkán a Népszínház Magyar Társulata is, tehát nem az a cél, hogy méretében ez a teátrum óriásivá fejlődjön, de van, ami szükséges lenne.
A hírek szerint ősztől új helyre, a felújítás, átépítés fázisában lévő Lifka-épületbe költöztök. Mi várható ettől a helytől, milyen lehetőségeket láttok benne?
– Állandó helynek fog számítani, olyan lesz, mint amikor a 3 kismalac épít magának egy téglaházat, nem kell tovább albérletben laknunk. Ha minden igaz, professzionális működést fog lehetővé tenni. Részben igazi színházi körülmények fognak fogadni bennünket, de nyilván miután beköltözünk, az évek folyamán fogjuk teljesen felszerelni. Elsősorban az egy komolyabb téglaépület, a mostani játszóhelyünk, a Mladost egy montázsépület, amin keresztülfúj a szél, ahol a színészeinknek nincs lehetőségük zuhanyt venni előadás után, csak mi legtöbbször nem panaszkodással töltöttük az időt. Mi minden telet szenvedve húztunk ki, 10-13 fok volt a próbákon, megfáztak a színészek, és bízunk benne, hogy az új helyen megoldódik ez az áldatlan helyzet is.
A Lifka-épületben lesz egy színpad 100 fős nézőtérrel, egy kisebb próbaterem, két iroda, később egy kis művészkávézót is szeretnénk, de pl. nem lesz raktárunk, ami nagy hendikep. De mindenképp jobb lesz, mint az eddigi hely. Persze még rettegünk, hogy jó legyen az akusztika, jó legyen ez meg az, de ezek a dolgok majd csak akkor derülnek ki, amikor befejeződnek a munkálatok. De mindenesetre úgy tűnik, hogy emberibb és effektívebb munkakörülményeink lesznek.
Beszéltél a munkaerő-szükségletről, az új épületről, így magától adódik a kérdés: milyen háttérfelszerelésre, fény- és hangtechnikára stb. lenne szükségetek?
– A fénypark az, amit leginkább fejleszteni kellene, igyekszünk elérni azt, hogy az új hely egy idő után komoly befogadóhellyé változzon. Az elmúlt években összeszedegettünk egy olyan felszerelést, ami a hozzánk hasonló méretű színházaknál elfogadható minőség, de ez messze áll attól, hogy azt mondhatnánk rá, hogy profi, 21. századi felszerelés. De egyelőre még nem a 21. századi minőséghez fejlesztünk, hanem ahhoz, hogy a mindennapi használatra elég legyen a felszerelés. Ezek a dolgok úgy működnek itt, hogy sok minden az emberi találékonyságon múlik. Ám ahhoz képest, hogy három évvel ezelőtt mivel dolgoztunk, már ez is haladás. De hát itt szükség lenne egy nagyobb összegre is, amit ebbe a fejlesztésbe be lehetne fektetni. Ilyen szempontból is fontosak a támogatók, a Szülőföld Alap pl. szerényen, de folyamatosan támogatja a színházat, de itt van a tartományi kulturális titkárság, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Szekeres Lálszó Alapítvány is, amelyek vagy előadások elkészítéséhez vagy felszerelés beszerzéséhez vagy mindkettőhöz hozzájárulnak.
Remélhetőleg már az új épületben valósulhat majd meg egy óriási rendezvény, aminek megszervezésére vállalkoztok. A Desiré villamosa programsorozatotok legnagyobb állomáshelye lesz, egy színházi fesztivál.
– Igen, a Desiré Central Station vagyis Desiré Központi Pályaudvar a Desiré villamosának lenne egyfajta kiteljesedése, egy hét napos nemzetközi, regionális színházi fesztivál, ami idén a West (Nyugat), jövőre pedig az Észak-Dél alcímet fogja viselni, amihez a tematikája is igazodni fog. Ebben a bizonytalan helyzetben, ami az országban is van jelenleg, a támogatások is kérdésesek lehetnek, nehéz ezt összehozni, és ez egy olyan lehetőség, amit nem szeretnénk a levegőbe elpuffantani. November második felében fog megtörténni ez a fesztivál, és a nyugat felé történő orientálódás színházi eszközökkel való körülírására vállalkozik.
Habár szomorú időket élünk, gazdasági világválság van, de nálatok őszre még a Nap is nevetni fog – Antal Attila fiatal rendező a tervek szerint A Nap nevet címmel rendez előadást nálatok. Mik a további tervek a következő évadra?
– Sok minden kérdéses, habár úgy látom, hogy gazdaságilag tudni fogunk az eddigi szinten működni. Mi eddig is kevés pénzből éltünk, de továbbra is bízom benne, hogy ez egyszer csak változni fog. De ha nem történik valami igazi krach, akkor az a produkciószám fog létrejönni, ami eddig. Bemutatjuk a Strand – The Beach című, Albert Camus Közönyét felhasználó előadást, valamint meghívtuk rendezni Antal Attila frissen végzett rendezőt, amivel igyekszünk lehetőséget adni a fiatal vajdasági rendezőknek. Lénárd Róbert már rendezett nálunk, mert nagyon fontosnak tartom, hogy egy színházi közegnek saját rendezői legyenek, és a rendezők is úgy születnek, mint a színészek, munka során. Ha nincs munka, nem tudnak fejlődni, és mostanság szinte lehetetlen labdába rúgniuk, vagy ha nem rúgnak gólt, akkor nem kapnak több lehetőséget, pedig sokan mások nem részesülnek ilyen bánásmódban.
Az előző két nyaratok igencsak megterhelő lehetett, rengeteg helyen játszottatok. Idén hogyan alakul a legmelegebb évszak programja?
– Nem szerepelünk ezen a nyáron olyan sokat, mint tavaly, de ezt nem is sajnáljuk, mert mindenki fáradt, és pihenniük kell az embereknek. De játszani fogunk júliusban a szegedi Thealter fesztivál végén, ahol újrajátsszuk a The Beachet, és rögtön ezután, július végén pedig Szlovákiában fogjuk egy kisebb színházi találkozón az Urbi et Orbit előadni.
(Folytatás keddi számunkban)
