2024. május 9., csütörtök

A tehetséggondozásra is fókuszál

Végéhez ért a 15. MAdT tábor

Családias légkörben zajlott le a 15. MAdT tábor, amelynek az idén is a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium adott otthont, emellett az Alkotóházban és a Zentai Magyar Kamaraszínház termeiben is zajlottak foglalkozások.

Virág Kiss Anita, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa elmondta, hogy az idén húsz résztvevője volt a tábornak, akikkel öt oktató foglalkozott. Hozzátette, hogy ez az egy hét nem csak az oktatásról szólt, azon kívül még számos programot szerveztek nekik. Egyebek mellett megnézték Nešić Máté monodrámáját, A nagybőgőt, ellátogattak a Tanyaszínházba, de Majoros Róbert által belekóstolhattak a fénytechnikába is.

– A MAdT tábor, amellett, hogy egy szakmai színjátszótábor, a tehetséggondozásra is fókuszál, hiszen számos olyan résztvevője volt már, aki később az újvidéki Művészeti Akadémiára felvételizett, de olyan oktatónk is van, aki egykoron résztvevőként kezdte, most pedig oktatóként tér vissza, már évek óta – magyarázta Virág Kiss Anita.

Az összes résztvevő elsajátíthatta a beszédtechnika alapjait (Gergely Árpád felvételei)

Az összes résztvevő elsajátíthatta a beszédtechnika alapjait (Gergely Árpád felvételei)

Az idén két színjátszócsoport volt: az egyikkel Mészáros Gábor, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, a másikkal pedig Dévai Zoltán, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója foglalkozott. Mészáros Gábor először van itt a táborban mint oktató és mint résztvevő is, és egyből mély vízbe dobta a csoportját, akikkel Szophoklész Antigoné című művét dolgozták fel ez alatt a pár nap alatt. Elmondta, hogy igyekeztek a tragédia ógörög nyelven megírt szövegét a mai beszédre „lefordítani”, és megpróbálták megtalálni arra a kérdésre a választ, hogy milyen jelentése van ma ennek a műnek, mit jelent ez a mai fiataloknak.

– Egy középiskolás generációról van szó, ezért is választottam az Antigonét, hiszen nekik már komolyabb dolgok kellenek, másra vágynak. Kihívás volt számukra, de számomra is, hiszen korábban csak fiatalabb gyerekekkel foglalkoztam – nyilatkozta Mészáros Gábor.

Lengyel Emma Zentáról érkezett a táborba, és Dévai Zoltán csoportjába került, amelyben nonverbális jeleneteket gyakoroltak a héten. Elmondta, hogy nagyon élvezték a közös munkát, nagyon jó hangulatban teltek a foglalkozások. Hozzátette, hogy korábban nem foglalkozott színjátszással, amatőr szinten sem, de színművészeti szakon szeretne továbbtanulni, ezért is gondolta úgy, hogy a MAdT tábor egy remek lehetőség arra, hogy fejlessze magát.

A színjátszók egyik csoportja az Antigonéval foglalkozott a héten

A színjátszók egyik csoportja az Antigonéval foglalkozott a héten

A színjátszó csoportokon kívül dramaturg- és rendezői csoportok is voltak, akik bár külön foglalkozáson vettek részt, sokszor szorosan együttműködtek. A dramaturgokkal Góli Kornélia és Oláh Tamás foglalkozott, míg a rendezőkkel Mezei Kinga. Kókai Anna Temerinből érkezett a táborba, a rendezői csoportba. Elmesélte, hogy a dramaturg csoporttal közösen novellákból alkottak színpadi szövegeket, amelyet végül amatőr színészek segítségével vittek színpadra. Hozzátette, hogy a csoportvezetőjüktől nagyon sokat tudtak tanulni, és nemcsak a foglalkozásokon, hanem azon kívül is.

A tábor ideje alatt Lőrinc Tímea is foglalkozott a résztvevőkkel, aki beszédtanárként volt jelen, és akinél megismerkedhettek a beszédtechnika alapjaival.

– Légzéstechnikát próbáltam tanítani nekik, növeltük és szélesítettük a beszédhangokat, az artikulációt, valamint a mell- és fejrezonanciát is gyakoroltuk. Először a gyakorlatokkal ismerkedtünk meg, az óra második felében pedig költeményeken keresztül tudták alkalmazni a korábban megtanultakat – magyarázta Tímea.

A tábor július 6-án kezdődött és ma, csütörtökön ér véget.