2026. január 18., vasárnap

Értékfeltáró kollégiumok a Kárpát-medencében

Készül a Szerémség Kollégium tanulmánykötet a Lakiteleki Népfőiskolán

A Lakiteleki Népfőiskolán, melyet Lezsák Sándor, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke és felesége, Lezsák Sándorné Sütő Gabriella álmodott meg a kilencvenes években, hosszú évek óta kemény munka folyik. Számos nagyszabású vállalkozást indítottak, Európai rangú konferenciákat, tudományos tanácskozásokat, fórumokat tartottak, mindezt annak jegyében, hogy a magyar közösségek értékeit, hagyományait éltessék, tovább örökítsék, és nem utolsósorban fejlesszék.

A közösségteremtés hatékonyságában nagy segítséget nyújtanak a felnőttképzések is, melyek hátterében Lezsák Sándor három évtizedes pedagógusi és népművelői szervező gyakorlata és képessége is áll. Nagy hangsúlyt fektetnek a szaktanfolyamokra, speciális tartalmú képzésekre, szabadegyetemekre és a kutatómunkákra, melyek mind a magyar közösségek értékmegőrzését szolgálják.

A négyhektáros területen fekvő intézmény kellő teret, eszközt, emellett számos hozzáértő szakembert nyújt, hogy az egyes kutatómunkákat minél hatékonyabban elvégezzék. A nyomtatott formában való közlésben nagy segítséget nyújt a Népfőiskola területén működő Antológia Kiadó és Nyomda Kft., melynek szervezésében megtartották az értékfeltáró kollégiumok szakmai konferenciáját, ahova az eddig megvalósult 21 Kárpát-medencei értékfeltáró kollégium eddigi és leendő résztvevőit hívták meg.

Az idei év is nagyon termékenynek ígérkezik, hiszen három újabb kutatás, tanulmánykötet is készül, többek között a Szerémség Kollégium elnevezésű, így szerémségi vendégek is képviseltették magukat a konferencián, akik részt fognak venni a kutatómunkában. Bordás Győző prózaíró, szerkesztő, Pápista László, Fényszárosi Mátyás, Detelin József terepi koordinátor és Berta Zoltán, a Forum Nyomda igazgatója, aki a leendő Szerémség Kollégium helyi, szakmai koordinátora lesz, segíteni fogja a 40 fős kutatócsoport munkáját, akik március 3-a és 10-e között lesznek Vajdaságban.

– Szerémségben 16 településen lesz kutatómunka, ahol összesen 40 fős kutatócsoport fog kérdőívezni szétszórtan, kisebb csoportokban. Egy kérdőív kb. másfél órás, szóval igyekszünk minél részletesebb és minél átfogóbb képet kapni. A Szerémség Kollégium mellett Zoborlaja és a Háromszék-Orbaiszék Kollégium fog még indulni, és várhatóan 2020. tavaszán kerülnek kiadásra – mondta Hágen Ádám, a Lakiteleki Népfőiskola munkatársa, aki az értékfeltáró munka vezetője lesz.

A kétnapos rendezvényt Lezsák Sándor nyitotta meg, majd dr. Horváth Zsolt, korábbi országgyűlési képviselő számolt be a hungarikum mozgalom eddigi eredményeiről. Az este folyamán Fantoly Gyula nívódíjas koreográfus, valamint a Lezsák Sándorné Sütő Gabriella tartott hangulatos táncházat, ahol közel 70 résztvevő kapcsolódhatott be a néptáncba.

Másnap Kárpáti Árpád, a Nemzeti Művelődési Intézet kiemelt programjainak igazgatója beszélt az Intézet tevékenységéről, kitérve az NMI Kárpát-medencei szerepére. Ezt követően Hágen Ádám összegezte az elmúlt négy év értékfeltáró kollégiumainak eredményeit és a további feladatokat.

Magyar ember Magyar Szót érdemel