2024. május 9., csütörtök

Felelősség, igazság és önfeláldozás

Antigoné-bemutató az Újvidéki Színházban

Kedd este tartották az Antigoné – Be szép dolog puhára esni című előadás bemutatóját Újvidéken. A rendező, Romano Nikolić, Dorotea Šušak dramaturg segítségével, a klasszikus Szophoklész-drámára alapozva egy elgondolkodtató, kortárs művet hoztott létre, amelyben az igazság, a felelősség és az önfeláldozás kerül terítékre, sejtelmes, lehangolt környezetben, a mai kor tükrében.

Az előadás rendezője, aki gyakran hangsúlyozza, hogy utálja a színészetet, amelyet fel kell cserélni az igazsággal, elmondta, arra törekedtek, hogy valami élőt alkossanak, ami igaz, nem pedig mesterséges. Ami arra reflektál, hogy döntsünk: a gyűlölet és a gyengeség világában akarunk élni, vagy valamiféle időtlen magányban maradunk.

Antigoné szerepében Crnkovity Gabriellát láthattuk.

– Próbálom teljesen átérezni azt, amiről szól az adott jelenet. Ehhez iszonyatosan mélyre kell merülni érzelmileg. Ennek nem is lesz vége, mert mindennap, amikor a szereppel foglalkozom, találok valami kikapálni valót érzelmileg. Újra és újra át kell élni a helyzeteket, ezzel egyre mélyebbre ásni.

Ki felel az igazságért? (Fotó: Albert Éva)

Ki felel az igazságért? (Fotó: Albert Éva)

Kreónt, a negatív főhőst Mészáros Árpád alakította.

– A klasszikus szöveget áthelyeztük a mai időbe, a mostani világba, a téma ugyanaz, mert ez sajnos ma is aktuális. Mindig van olyan háború a világban, amire reflektálni tud. A próbafolyamat során, amikor a rendező behívott minket igencsak személyes beszélgetésekre, el kellett mondanom, hogy nekem, Mészáros Árpádnak mit jelent a hatalom. Ilyen beszélgetésekből születtek meg az előadáson hallható monológok.

A vezérmotívumok közé sorolódik a gyászfeldolgozás egy családtag elvesztése után, 1, 2, 3 … Hát ki vagy te? Az előadás alatt többször megjelenő, ezen egyszerű kérdésre nagyon nehéz megtalálni a választ. Az előadásból kiderül, hogy minden kornak megvannak a maga Antigonéi és Kreónjai.

Nyitókép: Ki felel az igazságért? (Fotó: Albert Éva)