2024. június 16., vasárnap

Vidámság, móka, mulatozás

Farsangi télűzést tartott a szabadkai VM4K

Tánccal és muzsikával űzték a telet szerdán este a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban, ahol farsangi táncházra került sor a Juhász zenekarral, a táncoktatók pedig Szakács Tamás és Szakáll Nikolett voltak. A családi rendezvény minden korosztályt megszólított, gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket, időseket egyaránt.

Estére benépesült a VM4K klubhelyisége, de nem úgy, mint máskor. Ezúttal mindenféle „kis lény” jelent meg, volt köztük tündér, pillangó, róka, oroszlán, cica, tigris, tök, múmia, lovag, fekete bárány, bazsarózsa, űrcowboy, indiánlány, sőt gyerekorvos is, de találkozhattunk Aranyhajjal, Hulkkal, Sonic-kal, és Wednesday-el is. A farsangi táncház ugyanis egy jelmezbemutatóval kezdődött, de ahogyan azt Szakács Tamástól, a VM4K munkatársától megtudhattuk, mindezt gondos felkészülés előzte meg.

– A gyerekek már nagyon várták, de nemcsak őket tartotta lázban, hanem a szülőket is. Néhány héttel ezelőtt már beharangoztuk, hogy mindenkinek legyen elég ideje intézkedni a jelmezeket illetően. A gyerekek számára ez nagy móka, mert beléphetnek a képzelet világába. Már maguk az előkészületek is izgalmasak, a jelmez kitalálása, elkészítése vagy összeállítása. Ez egy családi program, a lényeg pedig az, hogy mindannyian jót szórakozzunk és kikapcsolódjunk. A táncházzal egybekötött farsangi télűzést a Juhász zenekarral karöltve tartjuk. Tulajdonképpen havi rendszerességgel táncházakat tartunk székházunkban, de erre az alkalomra külön feldíszítettük a termet, mondhatni farsangi köntösbe bújtattuk, és minden hozzánk járó gyereket elhívtunk mulatozni, függetlenül attól, hogy melyik foglalkozásra jár. Az elmúlt időszakban farsangi mondókákat, télűző rigmusokat is tanulhattak tőlünk. Bízzunk benne, hogy sikerül elűznünk a telet – mondta lapunknak Szakács Tamás.

Fotó: Lukács Melinda

Fotó: Lukács Melinda

A jelmezbemutató során a gyerekek felvonultak, és zsűri bírálta el a látottakat. A három legkreatívabb jelmez viselőjét egy kis édességcsomaggal jutalmazták, az első helyezett pedig könyvet is kapott. A maszkos felvonulás családi táncházzal folytatódott. A szülők, a felnőttek közt is akadtak olyanok, akik beöltöztek, köztük a néptáncoktatók is, Szakács Tamás erdei manó volt, Szakáll Nikolett pedig őzike.

Az ifjúsági táncház pedig még csak ezután kezdődött, erre főleg táncoslábú középiskolásokat vártak. Szakács Tamástól azt is megtudhattuk, hogy csallóközi polgári és felcsíki játékos polgári táncokkal is készültek. A farsangi télűzésről nem maradhatott el a fánkozás sem. A finom, édes illat belengte a klubhelyiséget.

Nyitókép: Fotó: Lukács Melinda