2025. szeptember 8., hétfő

Kultúra

Ének- és citeraszó a tóparton

Ezen a héten rendezik meg az V. Ludasi Népzenei Tábort, amelynek a helyi általános iskola és a Kosztolányi Ház adott otthont. Az idén nagy volt az érdeklődés a tábor iránt, hiszen

Csiperó, Csiperó csupa szép, csupa jó

Nagy szenzáció és várva várt esemény Kecskeméten a Csiperó Ifjúsági Fesztivál. Kétévente gyermekek és ifjak töltik meg a teret, tarka kavalkád, zene és tánc varázsolja nagyvilágivá a várost.

A nyitófilmben Jodie Foster, a zárófilmben Helen Mirren

A tervek szerint a szombaton kezdődő palicsi filmfesztivál fő versenyprogramja visszatér a nyári színpadra. Tavaly ugyebár a járványhelyzet miatt a fesztivált szeptemberben tartották meg és a hűvösebbre fordulható időjárás miatt a szervezők beköltöztették a programrészt a városba.

Eddig Annette a kedvenc Cannes-ban

A 74. cannes-i fesztivál kritikusait eddig a nyitófilm, a francia Leos Carax angol nyelvű, Annette című zenés filmje győzte meg a leginkább, jóllehet a versenyfilmek többségéhez hasonlóan ez az alkotás is megosztotta a fesztiválközönséget.