Az Aranybulla című hatrészes történelmi sorozatot december 25. és 30. között vetíti a közmédia 20 órától a Duna csatornán. A történet bemutatja II. András uralkodását, aki az ország védelmében alko...
Kultúra
Izgalmas zenei műsorral készül a Szabadkai Filharmónia kamarazenekara az újév előtti időszakra. Ahogyan azt Zsiga Pál tól, a zenekar vezetőjétől megtudhattuk, három településen lépnek fel a jövő hé...
Irodalmi vetélkedőt, illusztrációs pályázatot, prózamondó versenyt is szerveztek többek közt a 125 éve született székely író, Tamási Áron tiszteletére a december végén lezárult emlékévben.
Kedden hajnalban Újvidék központjában megtámadták a zágrábi ITD Teatar társulatának két színművészét. A támadás oka pedig a jelek szerint az volt, hogy anyanyelvükön beszélgettek.
Nyelvészek egy közössége – idén a PKÜ Kazinczy Műhelyének közreműködésével – 2010 óta kiválasztja
Hétfőn este ért véget a Nyelvi és Etnikai Kisebbségi Színházak 5. Nemzetközi Találkozója. Az Újvidéki Színház szervezésében megvalósult fesztiválon olyan előadások kerültek bemutatásra, amelyek kis...

