2024. május 9., csütörtök

Díjazták a Lavro házaspár filmjét

A hétvégi vetítették a Savaria Filmszemlén és második díjjal jutalmazták Lavro Ferenc és Lavro-Gazdag Olga 42/44 a Vajdaságban című dokumentumfilmjét, amelynek bemutatója az év elején volt. A film az 1942-es, illetve az 1944/45-ös történéseket dolgozza fel. Lavro Ferenc szerint fő céljuk az volt, hogy a hideg napok és a partizánterror pontos, egymás utáni feldolgozásával társadalmi párbeszédet indítsanak el, valamint, hogy rámutassanak arra a transzgenerációs traumára, amely az események hatására alakult ki.

– Hatalmas öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a filmünk ennyi helyre eljut  – mondta Lavro Ferenc, aki hozzátette, a hétvégén egy chilei filmfesztiválon is levetítik majd alkotásukat.