Minden szabadság alapja az ember méltósága. A bűntől és a haláltól azért szabadulunk meg, hogy Isten boldogságában részesüljünk, és ebben segítsünk másokat is – mondta Erdő Péter esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában húsvétvasárnap bemutatott szentmiséjén. Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten ugyanakkor Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a következőt üzente: az ünnep lényege, hogy valami történt és ma is történhet értünk, velünk, bennünk. Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pedig úgy fogalmazott a budahegyvidéki református templomban az igehirdetésen, hogy húsvétkor nemcsak egy szép napot ünnepelünk, hanem az örökkévalóságot és az örök üdvösséget, amelynek forrása Jézus.


