2025. november 16., vasárnap

Nem biztos, hogy eléri a Tiszát a romániai szürkeiszap

Nem biztos, hogy eléri Magyarországot a romániai Aranyos folyóba múlt héten ömlött szürkeiszap – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI megkeresésére hétfőn.

A Cupru Min bányavállalat szászavinci zagytározójából április 3-án folyt szürkeiszap az Aranyos folyóba, egy, a zagytározó leürítésére épített, de 1988-ban lezárt vezetéken keresztül. Siklós Gabriella elmondta, a román hatóságokkal folyamatosan tartják a kapcsolatot, de egyelőre még nincsenek pontos információik arról, hol tart, és mennyire hígult fel a vízben a szennyezés.

Ezért még azt sem tudni, eléri-e Magyarországot a szennyezett víz – emelte ki a szóvivő, hozzátéve, a szennyezés kiindulópontjától, azaz az Aranyos folyótól mintegy 500 kilométert kellene megtennie az iszapnak a Maroson keresztül a Tiszáig.

Elmondta azt is, hogy a Szegedi Vízügyi Igazgatóságnál április 5-e óta harmadfokú a készültség, a szakemberek 24 órában a területen vannak, és naponta kétszer vízmintát vesznek Nagylaknál. A mérési eredmények eddig határértéken belül voltak, tehát még nincs szennyezésre utaló jel. Ha érkezik szennyezés, akkor az a Maroson kedden érhet Aradhoz, a hét közepén pedig Nagylakhoz – tette hozzá.

A szóvivő a szennyezés arányát érzékeltetve azt mondta, a 2000-ben történt ciánszennyezés során 100 ezer köbméter szennyezőanyag folyt a Tiszába, jelen esetben pedig hatezer köbméter szürkeiszapról van szó.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára, Magyar Levente kedd délutánra bekérette a budapesti román nagykövetség első beosztott diplomatáját az Aranyos folyó múlt heti szennyezésével kapcsolatban – közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Magyar ember Magyar Szót érdemel