A szír ortodox püspök a Nyugatot kritizálta a legrégebbi amerikai katolikus lapnak adott interjújában azért, mert az állatok védelme szinte elsőbbséget élvez a közel-keleti keresztények védelméhez képest. Az interjúban elismerően szólt Orbán Viktorról, mert szerinte Magyarországon igazán úgy érezhette magát, mint egy keresztény.
Átfogó interjút közölt a National Catholic Register a szír ortodox egyház metropolitájával, ami április 7-én jelent meg a lap online kiadásában. Ebben a szíriai egyházfő, aki egyházából utolsóként hagyta el az Iszlám Állam kezére került Moszult még 2014-ben, úgy fogalmazott: szerinte hiába akarnak biztonságot és törvényt Irakban a keresztények, azt senki sem szavatolja nekik.
A jelenleg az Iraki Kurdisztán egyik városában, Erbilben tartózkodó metropolita – az interjúban megjelentek szerint – kijelentette, hogy a fejlett világ a békák jólétét előrébb valónak tartja a keresztényekénél. Azt is kijelentette: a Nyugatnak rá kell ébrednie az iszlám fenyegetésre.
Azt is elmondta az interjú során: nem tud megbízni a muszlimokban.
Nicodemus Dauod Matti Saraf metropolita magyarországi látogatásával kapcsolatban azt nyilatkozta: büszke az országra, reméli és imádkozik, hogy Amerika ugyanilyen legyen, első alkalommal itt érezte magát ugyanis kereszténynek egy nyugati országban.
„A miniszterelnök (Orbán Viktor – a szerk.), amikor találkozott Őszentségével (II. Efrém Ignáccal, Antiochia és egész Kelet szír ortodox pátriárkájával – a szerk.) és velem, meg akarta csókolni a kezét és a kezemet, és azt mondta, áldásra van szüksége. Ez azt jelenti, hogy keresztény” – idézte fel a magyar kormányfővel való találkozását.
Mikor azokról az adományokról esett szó az interjúban, amelyeket a magyar kormány juttatott szíriai keresztényeknek, úgy fogalmazott: „Nem azért beszélek róla így, mert pénzt adott (Orbán Viktor – a szerk.), hanem azért, mert tisztel minket, és egy keresztény országban érezzük magunkat, ezt Amerikában és Európában nem így érzem.
Az Iszlám Állam minden keresztényt egyformán üldözött, nem tett különbséget katolikus, ortodox, protestáns között, mindenki házára N betűt festett akkor, amikor bevonult Moszulba – emlékezett vissza. Most, hogy egyre inkább visszaszorulnak a dzsihadisták az iraki nagyvárosban, és sok földije vissza akar térni szülőföldjére, ő mégsem tartja ezt időszerűnek – fejtette ki az interjúban.
Szerinte a keresztények biztonságát nem az iraki kormánynak vagy a kurd hatóságoknak kellene szavatolniuk, hanem a nemzetközi közösségnek – jelentette ki.


