Elvitték Lukács György szobrát Budapest XIII. kerületéből, a Szent István parkból még kedden – derül ki az Európai Baloldalnak az MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Úgy fogalmaztak, hogy „a szélsőjobboldali rezsim gyáva módon távolította el” az alkotást, „a hajnal leple alatt”.
A Fővárosi Közgyűlés január 25-én döntött arról, hogy március 31-éig lebontják a filozófus, kommunista politikus 1985-ben, Varga Imre által készített szobrát a parkban, amelyben majd egy az államalapító Szent István királyról készült emlékmű kap helyet. A Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője által benyújtott javaslatot 19 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta a közgyűlés.
Az ellenzéki politikus az előterjesztésében azt írta: Lukács György amellett, hogy filozófusként és íróként tevékenykedett, mind a három magyarországi kommunista rendszer fenntartásában részt vett. A Tanácsköztársaság idején népbiztosként, valamint a Vörös Hadsereg tisztjeként személyesen adott utasítást nyolc ember kivégzésére; 1945 után világhírnevét arra használta, hogy Nyugat-Európában a történelem egyik leggyilkosabb ideológiáját, a kommunizmust legitimálja.
Lukács életművét ma már kevesen olvassák, a filozófia és az esztétika történetéből mégsem hagyható ki. Elméleti és gyakorlati részvételéért a Tanácsköztársaság kommunista terrorjában kétségtelen felelősség terheli. A második világháború után a szellemi élet „homogenizálásáért”, a kommunista párt irányvonalának nem megfelelő írók, gondolkodók kiszorításáért, elhallgattatásáért, emigrációba kényszerítéséért szintén felelősség terheli.


