A migráció és a biztonság ma már nem európai, hanem globális kihívásnak tekinthető, egyetlen ország sem tud egyedül megküzdeni ezekkel a kérdésekkel – mondta Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs ügyekért, uniós belügyekért és uniós polgárságért felelős biztosa keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. A biztos előzőleg megbeszélést folytatott Pintér Sándor belügyminiszterrel és Trócsányi László igazságügyi miniszterrel.
Dimitrisz Avramopulosz, Pintér Sándor és Trócsányi László a sajtótájékoztatót követően (Fotó: MTI)
Az uniós biztos hangsúlyozta: két éve még elszórt kezdeményezések születtek a migrációt illetően, ma átfogó megközelítést alkalmaznak, és ennek az átfogó megközelítésnek Magyarország is részese. Leszögezte: továbbra is elkötelezett az Európai Unió, hogy Európa biztonságos maradjon.
Dimitrisz Avramopulosz sikeresnek és eredményesnek nevezte a külső határok megerősítését és a harmadik országokkal való együttműködések létrehozását. Hozzátette: hála a Törökországgal kötött jelenleg is működő megállapodásnak, drámai módon csökkent az érkezők száma. Értékelése szerint a nyugat-balkáni útvonal is stabilizálódott, de továbbra is szükséges a monitorozása, az Europollal együttműködve pedig továbbra is küzdeni kell az embercsempészet ellen.
Megemlítette: a közös európai határ- és parti őrség 1350 tiszttel együtt dolgozik a határ védelmén, a jövő hónapban pedig megkezdődik Szerbiával a státuszmegállapodások tárgyalása. Ismertette: ennek célja az, hogy a közös európai határőrséget Szerbia határain is be lehessen vetni, ami Magyarország előnyére is válik.
Az uniós biztos leszögezte: a migrációs kihívásokkal csak közös és koordinált erőfeszítések révén lehet megküzdeni, mert bármi történjen Szíriában, a hatásait nemcsak Görögország vagy Olaszország érzi, hanem más államok, így például Magyarország is.
A keddi megbeszélésről elmondta: szó volt az új, a migrációhoz kapcsolódó jogszabályról, illetve az ehhez fűződő új rendről, amelyet Magyarország alkalmaz. Hozzátette: baráti, pozitív légkörben folyt a megbeszélés, és megállapodtak abban, hogy az uniós szabályok biztosítása, a közös célok elérése érdekében szakértői munkacsoportot állítanak fel.
Hangsúlyozta: valamennyi tagállam egyhangúlag fogadja el és teszi magáévá azokat az európai uniós elveket, amelyeknek a végrehajtásáról is beszéltek. Úgy fogalmazott: „nem lehet jól működő egy olyan Unió, amelyben a la carte választják a szolidaritást”. Hozzátette: amikor áttelepítenek, illetve visszatelepítenek olyanokat, akik védelemre szorulnak, illetve visszafordítják mindazokat, akiknek a tartózkodásra nincs joguk, mindezt az uniós jogszabályokkal összhangban kell tenni.
Pintér Sándor belügyminiszter közölte, egyetértettek abban, hogy Európa biztonságát növelni kell. Egyetértettek abban is, hogy a határátkelőhelyeken milyen eljárásokat kell bevezetni az EU területére belépő és onnan kilépő harmadik országbeli állampolgárok, valamint az uniós állampolgárok esetében. A zöldhatáron átlépés ügyében azonban nem volt teljes az egyetértés a felek között, bár az álláspontok közeledtek – ismertette Pintér Sándor. Hozzátette: megállapodtak abban, hogy nyárig közös álláspontot alakítanak ki ebben a kérdésben.
Trócsányi László igazságügyi miniszter elmondta, hogy a megbeszélésen igyekezett választ adni a migrációval összefüggő új magyar jogi szabályozás szükségességével és arányosságával kapcsolatos kérdésekre. Hangsúlyozta: a magyar kormány kész a dialógusra és abban érdekelt, hogy a vitákat normális keretek között tudják lerendezni.
A kormány álláspontja szerint a jogi szabályozás megfelelő – jelentette ki –, de várják az észrevételeket, amelyeket megválaszolnak majd.


