2025. július 11., péntek

Orbán Viktor: Mi vagyunk Európa jövője

Emlékművet avattak Budapesten a szmolenszki légi katasztrófa áldozatainak

A magyarok és a lengyelek útja, harca közös, céljuk felépíteni és megvédeni otthonunkat, Közép-Európát, és megőrizni nemzetinek és kereszténynek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a fővárosban annak az emlékműnek az átadásán, amely Lech Kaczynski egykori lengyel államfőnek és a 2010-es szmolenszki tragédia többi áldozatának állít emléket.

Orbán Viktor (Fotó: MTI)

Orbán Viktor (Fotó: MTI)

Olyan Közép-Európát akarunk – emelte ki a budafoki ünnepségen a kormányfő –, amelyet nem lehet fehér asztalok mellett felosztani, amelyről nem dönthetnek nélküle, amely nem engedi magát megfélemlíteni, megleckéztetni, ahol a nemzetek kiállnak egymásért, ahol magától értetődően mi döntjük el, kit engedünk be a területünkre, és ahol a saját törvényeink és igazságunk szerint élhetünk.

Több tiszteletet Lengyelországnak, több tiszteletet Magyarországnak! – hangoztatta a miniszterelnök.

A kormányfő szerint ahogy eddig, úgy a jövőben is mindig számíthat Lengyelország Magyarországra. Közölte: Lengyelország Közép-Európa vezető országa. Ez a Közép-Európa a magyarok jövője is, ezért amikor Lengyelországot támadják, Közép-Európát támadják és bennünket is támadnak – magyarázta. Hozzátette: amikor kiállunk Lengyelország mellett, tesszük ezt a magyar–lengyel barátságért és mert kiállunk magunkért is.

Orbán Viktor azt mondta: 27 éve ő is azt gondolta, hogy Európa a jövőnk, de ma azt látni, hogy „mi vagyunk Európa jövője”.

„A mai lengyel történelmet nem lehet megérteni a szmolenszki tragédia nélkül, Lech Kaczynski emlékművével a magyarok hidat építettek a megértéshez”– jelentette ki Mateusz Morawiecki az emlékmű avatásán.

A lengyel kormányfő felidézte Orbán Viktornak Nagy Imre újratemetésén a Hősök terén 1989. június 16-án elmondott beszédét, amelynek ő is fültanúja volt, és összehasonlította az akkori és a mostani eseményt, amely szavai szerint ugyanolyan megható volt számára, és ugyanúgy „a szabadság fuvallatát érezte bennük”.

„A két nép közös jövője most alakul ki, és bizonyos, hogy ez a közös jövő Magyarországról fog kiindulni” – jelentette ki Mateusz Morawiecki.

„A lengyel–magyar barátságnak évezredes gyökerei vannak, de ezeket a jelenben is meg kell erősíteni különböző kezdeményezésekkel, gesztusokkal. Lech Kaczynski emlékműve egy ilyen gesztus, amely megerősíti barátságunkat” – jelentette ki az avatóünnepségen Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke, ikertestvére, a néhai lengyel elnöknek.

Közös emlékezés nélkül nem létezhet a népek barátsága – tette hozzá a PiS elnöke. Mint mondta, ilyenkor nemzeteik jövőjére is gondol, amely szavai szerint szorosan összefügg Orbán Viktorral és a Fidesszel. Minden magyarhoz fordulva hangsúlyozta: a vasárnapi választásokon nemcsak Magyarország, hanem az egész világ szabadságának ügyében is döntenek.

Azt kívánta, hogy ez a döntés vezessen a szabadság, Európa, Lengyelország és Magyarország nagysága felé.

Magyar ember Magyar Szót érdemel