2026. július 23., csütörtök

Ebola - Meghaladta az ezret a járvány halálos áldozatainak száma a Kongói DK-ban

Ezer fölé emelkedett az ebolajárvány halálos áldozatainak száma a Kongói Demokratikus Köztársaságban- jelentette be szerdán az afrikai járványügyi hatóság (Africa CDC).

Az Afrikai Unió által Ghánában rendezett egészségügyi konferencián Jean Kaseya, a hatóság főigazgatója elmondta, már 1031 halottról tudni, egyúttal leszögezte: rendkívül fontos, hogy lelassítsák a járvány terjedését.

"Ha most nem állítjuk meg, ez lehet a világon valaha dokumentált legszörnyűbb ebolajárvány" - hangsúlyozta.

A Kongói DK keleti részében május 15-én hirdették ki az ebolavírus Bundibugyo nevű variánsa okozta járványt, amely gyorsan átterjedt a szomszédos Ugandára is. A rendkívül fertőző, vérzéses lázzal járó ebola mostani vírusvariánsa ellen egyelőre nincs vakcina vagy specifikus kezelés. A védekezést jelentősen megnehezíti, hogy a járvány epicentruma, a kongói Ituri tartomány nehezen megközelíthető, a rossz állapotú utak és a fegyveres csoportok által okozott bizonytalan biztonsági helyzet miatt.

A Kongói DK egészségügyi hatóságai legutóbb hétfőn adtak ki hivatalos járványügyi tájékoztatást, amely szerint már 2473 fertőzöttet regisztráltak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mindazonáltal figyelmeztetett, hogy a járvány valódi mérete akár a négyszerese is lehet a hivatalos adatoknak, hozzátéve, hogy egyes, vélhetően fertőzött közösségeket rendkívül nehéz megközelíteni a térségben zajló harcok miatt.

Egészségügyi tisztségviselők kiemelték, hogy az újonnan regisztrált esetek 80 százalékát az ismert fertőzési láncokon kívül észlelték, ami a járvány terjedését jelzi. Az Africa CDC emellett úgy tudja, hogy a regisztrált fertőzöttekkel bizonyíthatóan kapcsolatba lépettek csupán kilenc százalékét tudták bevonni a kontaktkutatásba, ami szintén nem elegendő a járvány lassításához.

Robert Ndjalonga, Ituri tartomány polgári védelmének vezetője elmondta, a helyiek közül sokan továbbra sem tartják be a járványügyi rendelkezéseket, példaként a temetési szertartásokat említve, amelyeket a hatóságok tiltása ellenére a családok továbbra is elvégeznek.

Pierre Akilimali, a Kongói DK közegészségügyi hivatalának egyik munkatársa felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a közösségeken belüli halálozások nagy száma arra utal, hogy sok esetben a járványt nem ismerik fel időben, így karantént sem tudnak elrendelni.

Júniusban az Africa CDC kutatói számítógépes modellezés segítségével becsülték meg a járvány lehetséges alakulását, ami eszerint a legrosszabb esetben elérheti a 2014-2016-os nyugat-afrikai ebolajárvány mértékét.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay