2026. március 21., szombat

Új támadási hullámra készül a Forradalmi Gárda

Az iráni Forradalmi Gárda közlése szerint „megvizsgálták az ellenség gyenge pontjait", és ennek alapján „új stratégiák mentén, illetve modern rendszerek használatával új támadási hullámot készítenek elő" – jelentette szombaton az Iribnews iráni állami hírcsatorna.

A Forradalmi Gárda ismételten azzal fenyegetett, hogy megtorolják az ország infrastrukturális létesítményei ellen mért csapásokat.

Ali-Akbar Veladzsati, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjének külpolitikai tanácsadója azt mondta az Isna hírügynökség szerint, hogy Washington és Tel-Aviv „olyan sokat beszél a győzelemről, mintha saját magukat próbálnák meggyőzni róla".

Más lesz a világ ezután a válság után: „multipoláris, és Irán lesz az iszlám pólus központi tengelye" – mondta.

Mindeközben Donald Trump amerikai elnök pénteken úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok közel áll ahhoz, hogy elérje háborús céljait.

„Nem akarok tűzszünetet. Az ember nem köt tűzszünetet akkor, amikor a másik oldalt éppen szó szerint megsemmisíti".

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Forradalmi Gárda ismételten azzal fenyegetett, hogy megtorolják az ország infrastrukturális létesítményei ellen mért csapásokat (Fotó: Beta/AP)