2024. május 8., szerda

Floridában fegyveres ölt meg több fekete bőrű embert

Faji gyűlölet motiválta azt a fegyverest, aki szombaton tüzet nyitott és megölt három fekete bőrű embert a floridai Jacksonville egyik üzletében, mielőtt öngyilkos lett – közölte a helyi seriff.

T. K. Waters seriff szerint a faji indíték teljesen egyértelmű. Waters szerint a 20-as éveiben járó, fehér bőrű lövöldöző által hátrahagyott kiáltványok részletesen ismertették gyűlöletének visszataszító ideológiáját.

Szerinte a tettes egyik fegyverére horogkereszteket rajzoltak. Az elkövető egy félautomata ismétlőpuskával és egy pisztollyal volt felfegyverkezve – mondta a seriff, akinek tájékoztatása szerint két férfi és egy nő vesztette életét.

– Tudjuk, hogy teljesen egyedül cselekedett – tette hozzá a nyilatkozó.

A lövöldözés az Edward Waters Egyetem közelében történt, ahová hagyományosan fekete bőrű diákok járnak.

Előzőleg az egyetem biztonsági tisztje észrevett egy azonosítatlan férfit az egyetemi könyvtár közelében, távozásra szólította fel – derült ki az intézmény közleményéből. A férfi, akiről később kiderült, hogy ő volt a fegyveres, incidens nélkül elhagyta a helyszínt.

A hétvégén több más lövöldözés is történt az országban. Korábban szombaton legalább hét ember került kórházba, miután a rendőrség szerint lövések dördültek egy karibi fesztiválon az északkeleti Bostonban.

Egy nappal korábban két nőt lőttek meg Chicagóban (az Egyesült Államok északi részén), miközben a White Sox baseball-csapat meccsén voltak.

Péntek este pedig Oklahomában (az ország középnyugati részén), egy amerikai középiskolai futballmérkőzésen, a pálya szélén kialakult vita során egy 16 éves fiatalt lelőttek, négy másikat pedig megsebesítettek – közölte a helyi rendőrség.

Joe Biden amerikai elnököt tájékoztatták a jacksonville-i eseményekről és az elmúlt 24 órában történt más lövöldözésekről – közölte a Fehér Ház.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)