2024. május 9., csütörtök

Nem látnák szívesen Bident

Az amerikai választók többsége nem szeretné, hogy Joe Biden újra induljon az elnökségért a 2024-es választáson, olvasható az AP hírügynökség és a NORC társadalomkutató intézet felmérésében, amely szerint a társadalom egészét tekintve 73 százalék nem látná szívesen, ha a hivatalban lévő elnök lenne a Demokrata Párt jelöltje 2024-ben. A párt szavazói körében az elnök indulását 52 százalék utasítja el, míg a magát függetlennek nevező választók 86 százaléka nyilatkozott így. Az ellenzéki Republikánus Párt regisztrált szavazóinak 93 százaléka nem szeretné, ha Joe Biden lenne a demokrata induló 2024-ben. A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy ha Joe Biden lesz a jelölt, akkor a demokrata szavazók 41 százaléka mondja biztosra és 40 százalék valószínűnek a hivatalban lévő elnök támogatását, miközben 19 százalék most azt mondja, biztosan nem szavazna rá.

A hivatalban lévő elnök ugyan még nem jelentette be, hogy újra jelölteti magát, ám többször jelezte, hogy ez a szándéka, és legutóbb azt mondta, a megfelelő időt keresi a bejelentésre. Egyes sajtóhírek szerint rövidesen megteheti ezt. Az AP-NORC áprilisi felmérése szerint az amerikai választók körében 42 százalékos Joe Biden elnöki tevékenységének elfogadottsága, ami enyhe javulást jelent az idén márciushoz képest, ugyanakkor jócskán elmarad a legmagasabb értéktől, a 2021 áprilisában mért 63 százaléktól.

Nyitókép: Joe Biden (Fotó: commentary.org)