2024. május 12., vasárnap
VÁLASZTÁSOK 2022

Kihirdették a VMSZ listáját

A Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István lista a 3-as szám alatt szerepel majd a szavazólapon

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) kihirdette pénteken a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István kisebbségi listát. A VMSZ az előrehozott parlamenti választáson önállóan vesz részt. A párt csütörtökön reggel 250 főt felsorakoztató, teljes listát adott át a bizottságnak Belgrádban, 8894 polgár támogató aláírásával együtt. A párt a 3-as szám alatt vesz részt a választásokon.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint a parlamenti választásokon induló jelöltlista névadója lapunknak adott interjújában kiemelte, amennyiben Aleksandar Vučić, jelenlegi köztársasági elnök jelölteti magát az elnökválasztáson, őt fogja támogatni a VMSZ, ám az előrehozott parlamenti választáson önállóan méretteti meg magát.

– Kisebbségi listaként adtuk át a Vajdasági Magyar Szövetség listáját, abban reménykedve, hogy az április 3-ai választáson meg tudjuk őrizni azt a legitimitásunkat, amit az elmúlt másfél évtizedben kiharcoltunk magunknak – hangsúlyozta a párt elnöke a lista átadása után. Rámutatott, az előttünk álló időszakban a folytonosságot kívánják képviselni, hiszen mint mondta, csak akkor lehet a közösség biztonságban, a pártnak akkor van jó érdekérvényesítő ereje, ha annál az asztalnál ülnek, amelynél a döntések születnek. – Az az érdekünk, hogy folytatni tudjuk azt az együttműködést, ami az elmúlt csaknem egy évtizedben kialakult a legjelentősebb szerbiai politikai erővel, a Szerb Haladó Párttal, illetve hogy egy olyan kormányzati program fogalmazódjon meg, amely tiszteletben tartja a VMSZ prioritásait.

Ezek sok szempontból egybeesnek mindenki más prioritásával, elsősorban a gazdaságra, a békére, a regionális stabilitásra gondolok, az Európai Unióhoz való közeledésre; de emellett vannak különleges prioritásaink, mivel kisebbségi párt vagyunk, ezek az identitásmegőrzésre vonatkoznak, illetve a számunkra fontos térség fejlesztésére, a számunkra fontos gazdasági ágazatoknak a fejlesztésére, illetve fejlődésre, a jószomszédi kapcsolatok építésére, illetve a környezetvédelemre, a családpolitikára és a szociális politikára. Úgy látjuk, hogy ez az utolsó három ma nagyon égető, mindenki számára fontos, figyelembe véve a lakosság szociális helyzetét, a demográfiai mutatókat és a környezeti állapotokat – hangsúlyozta Pásztor István.

A VMSZ-lista névadója és a jelöltek a Köztársasági Választási Bizottságnál (Ótos András felvétele)

A VMSZ-lista névadója és a jelöltek a Köztársasági Választási Bizottságnál (Ótos András felvétele)

A VMSZ a választások kiírásának másnapján, szerdán kezdte meg a támogató aláírások begyűjtését, így Vajdaság területén 50 helyszínen, illetve Belgrádban is megszervezték az aláírásgyűjtést. Alig pár óra alatt sikerült megszerezni a kisebbségi listához szükséges 5000 aláírást, végül a Köztársasági Választási Bizottságnak összesen 8896 aláírást adtak át.

A párt az Értetek. Veletek. Mindannyiunkért! szlogennel kampányol. A parlamenti jelöltlistát Pásztor Bálint a jogtudományok doktora, egyetemi docens vezeti, őt követi Kovács Elvira okleveles közgazdász, Fremond Árpád mester tanító, valamint Újvári Zsombor mester információs-technológiai mérnök és Ökrész Rozália okleveles közgazdász, majd Újhelyi Ákos közgazdász, dr. Úri Emese szakorvos, Gyivánovity Dániel okleveles közgazdász, Lajkó Szilvia vidékfejlesztő agrármérnök és Szekrény Anetta műszaki kommunikációs menedzser. 

Vagyis a korábbi, képviselői tapasztalattal rendelkező jelöltek közé új nevek is felkerülnek.

Pásztor Bálint, a parlamenti jelöltlista vezetője közösségi bejegyzésében kiemelte, a Vajdasági Magyar Szövetség nemcsak az egyetlen magyar, hanem várhatóan az egyetlen vajdasági opció lesz a szavazólapon.

Két évvel ezelőtt, a 2020. június 21-én megszervezett parlamenti választások után a VMSZ 9 képviselővel képviseltette magát a parlamentben. Ezt az eredményt célozták most is meg. Két évvel ezelőtt több mint 70 ezer szavazatot kaptak, mint megtudtuk, ezúttal is azzal a reménnyel tekintenek a 45 napos kampányidőszakra, hogy legalább ennyi voksot megszerezzenek. Azt viszont, hogy az hány képviselőt eredményez majd a köztársasági képviselőház padjaiban, attól függ, hogy hány párt éri el a választási küszöböt, illetve hogy alakul a végső parlamenti mandátum-matematika.