2024. május 31., péntek
VÁLASZTÁSOK 2022

A közös gondolkodás előrevisz

Lakossági fórumot tartott Pacséron a VMSZ

Az előrehozott parlamenti választások jegyében szervezte meg Pacséron első lakossági fórumát a Vajdasági Magyar Szövetség, aminek a helybeli Faluház adott otthont csütörtökön este. Szabolcski Szabolcs, a település tanácselnöke köszöntötte a megjelenteket, dr. Pásztor Bálint listavezetőt, parlamenti képviselőt, a VMSZ alelnökét, Kovács Elvirát, a VMSZ alelnökét, parlamenti képviselőt, képviselőjelöltet, Újvári Zsombor képviselőjelöltet, a magyarkanizsai községi képviselő-testület tagját, Ökrész Rozália képviselőjelöltet, majd Szatmári Adriánt, Topolya község polgármesterét és munkatársait, a VMSZ községi tisztségviselőit, valamint házigazdaként Fremond Árpád köztársasági képviselőt, képviselőjelöltet, illetve Nagy Ottót, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság igazgatóhelyettesét.

Elsőként Ökrész Rozália szólalt fel, aki a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatónőjeként visszaemlékezett 2014-re, amikor fennállt annak a veszélye, hogy még a Magyar Nemzeti Tanács által alapított médiumok is privatizációs eljárás alá esnek.

– Az akkori kultuszminiszterrel folytatott tárgyalások Pásztor Bálint vezetésével sikerrel jártak, sőt a rendszeres támogatási rendszer is megmaradt. Ez ékes példája annak, hogy ha akkor nincs egy megfelelő érdekképviselet, akkor annak beláthatatlan következményei lettek volna a magyar tájékoztatásra, különösen az idén megjelenésének a 78. évébe lépő napilapunk esetében – mondta Ökrész Rozália.

Újvári Zsombor először járt Pacséron, és magyarkanizsaiként ecsetelte a gyógyturizmus terén kínálkozó lehetőségeket.

– Sok ismerősöm jár Pacsérra fürdeni, és mindenki pozitív energiákkal feltöltve tér haza. Nekünk Magyarkanizsán az a tapasztalatunk, hogy akkor van előrehaladás, ha a helyben élőknek van jövőképük, és értelmet találnak a munkájukban. Azt is látom, hogy a rossz dolgokat könnyebb meglátni, mint a jót megdicsérni és továbbvinni – mondta egyebek mellett Újvári Zsombor.

Fotó:Kazinczy Paszterkó Diana

Fotó:Kazinczy Paszterkó Diana

Kovács Elvira az Európai Unióba való integráció fontosságát emelte ki:

– Fontos lenne, ha értékelnék Szerbia azon erőfeszítéseit, amiket a csatlakozás érdekében tett a reformok terén, és felgyorsítanák azt a csatlakozási folyamatot, ami két évig stagnált. Most decemberben végre történtek előrelépések, amit a magyar származású bővítési biztosnak tulajdoníthatunk. Illetve annak a részéről tanúsított megértésnek, hogy a vajdasági magyarságnak történelmi elégtételt jelenthetne az EU-s tagság. Nem mellékes, hogy tagként összehasonlíthatatlanul nagyobb forrásokhoz juthatna Szerbia – mondta.

Pásztor Bálint hangsúlyozta, hogy a VMSZ igyekszik kikérni, meghallgatni a választói véleményét, hogy majdan hiteles érdekképviseletet tudjon folytatni a szerbiai parlamentben a magyar érdekek mentén. Ennek szellemiségében érkeztek Pacsérra is, és kíváncsiak az ellenvéleményekre is.

– Gondoljunk arra, hogy kik voltak azok, akik a magyar kultúráért, az oktatásért, a tájékoztatásért bármit is tettek. Vagy hogy kik tartották fontosnak azt, hogy pénzt szerezzenek az önkormányzatok fejlesztési terveinek a megvalósításához. Vagy hogy a mezőgazdasági termelők több problémáját is megoldották. Most is dolgozunk ezen a területen, és hogy sikerre vigyük, szükségünk lesz a következő mandátumra is – mondta egyebek mellett Pásztor Bálint.

Fotó:Kazinczy Paszterkó Diana

Fotó:Kazinczy Paszterkó Diana

Szó volt arról is, hogy a VMSZ parlamenti érdekképviseletének köszönhetően sikerült a Szabadka–Zombor műút felújítása, illetve a Bajmok–Topolya szakaszon is történtek előrelépések.

Függetlenül attól, hogy mennyire elégedettek vagy elégedetlenek a lakosok, egy összetartó közösségről beszélünk – mondta Fremond Árpád. Ezt bizonyítja az is, hogy Topolyán és a falvakban rekordidő alatt 800-an látták el kézjegyükkel a választásokon való jelöltséghez szükséges listát.

– A községben 55 százalékban vagyunk jelen, és a VMSZ egyik legerősebb bástyájának számítunk. Nem kötelező támogatni a VMSZ-t, viszont egy biztos, megfelelő szavazat híján a mi helyünkre valaki más biztos be fog ülni majd Belgrádból vagy Dél-Szerbiából. Az előttünk álló választás igazából azon is múlik, hogy hány lista jelölteti magát, hányan mennek ki szavazni. Nem mindegy persze, hogy 10 vagy 15 ezer szavazat kell egy kisebbségi mandátumhoz. Mi abban bízunk a realitások talaján maradva, hogy 6-7 mandátumot meg tudunk őrizni – mondta Fremond, aki szólt arról is, hogy az itt élő magyarság számára fontos, hogy a Szerbia politikai színtérét meghatározó politikai tömörülés mellett álljon. Szabolcski Szabolcs érintette a település prioritásait, az ivóvízhálózat és az egykori színházépület felújítását.

A fórumon többen is felszólaltak, kérdést tettek fel. Egyebek mellett az iránt érdeklődve, hogy Szerbia miért nem követi a magyarországi szociális ellátás példáját. Konkrétan, hogy akik az állami támogatási rendszer részesei, azok miért nem végeznek közmunkát a havi segély fejében. Pásztor Bálint ezzel kapcsolatban elárulta, hogy ezt korábban is felvetették már az illetékesek felé, illetve a jövőben szeretnének eredményeket is elérni ezen az úton. A lakossági fórumon szó esett a magyarországi választásokról, pontosabban arról, hogy nekünk, itt élőknek egyáltalán nem mindegy, hogy mi lesz az anyaországi voksolás kimenetele.