2025. május 10., szombat

Az erdő védelmét hirdető 17. századi kőtáblát találtak Kínában

Az erdő védelmét hirdető, Csing-dinasztia (1644-1911) korából származó, 17. századi kőtáblát találtak a kínai Hunan tartományban - közölték ma a helyi illetékesek.

A 347 éves kőtáblát Csinhszing faluban, egy fa alatt fedezték fel. Az 1,36 méter magas és 45 cm széles táblába vésett feliratok között szerepel a következő szöveg: "az ősök által ültetett fák árnyékot nyújtanak a leszármazottaiknak, ennek a nemzetségnek a tagjai nem vághatnak ki fákat".

A táblát a felirat szerint 1672-ben állították.

Mint Hsziao Csing, a helyi kulturális örökségvédelmi igazgató kiemelte: nemcsak a tábla kulturális értéke fontos, hanem az is, hogy a felirat tanúsága szerint az embereket már a Csing-dinasztia korai éveiben is érdekelte a környezet védelme, s ez a mai embereket is erre ösztönözheti.

Magyar ember Magyar Szót érdemel