Egészséges korallok, rengeteg tonhal, cápa, alligátorteknőc és pálmatolvaj (az utóbbi egy faj neve, egy akár félméteresre növő rákféléjé): a Bikini-atoll tengeri és partmenti élővilága meglepően jó állapotban van. Ez azért döbbenti meg a csendes-óceáni szigetek élővilágának kutatóit is, mert az amerikaiak itt hajtottak végre 23 hatalmas erejű kísérleti nukleáris robbantást 1946 és 1958 között. A jelek szerint a hatvan évvel ezelőtti környezetpusztítás – a sok rossz mellett – közvetve még jót is tehet az élővilággal: az embertől a sugárszennyezés miatt most legalább békességben lehetnek.
70 éve az amerikaiak kíváncsiak lettek, mi történik, ha víz alatt robbantanak fel egy atombombát. Az eredmény kétmillió tonna radioaktív vízpermet, cunami, és egy szó szerint elpárolgott hadihajó lett.
Itt robbantották fel a Hirosimára ledobottnál ezerszer erősebb Bravo szuperbombát is 1954-ben, ez rögtön letarolt három korallszirtet és 55 ezer fokra hevítette a hőmérsékletet az óceán fölött. Ekkor már túl voltak a világ ugyanitt végrehajtott első tenger alatti nukleáris robbantásán, melynek eredménye annyira felülmúlt minden képzeletet, hogy utána majdnem egy évtizedig nem mert senki víz alatt atomot robbantani.
A korábban paradicsominak mondható külsővel megáldott korallszigetek neve az elmúlt évtizedekben az emberi pusztítás szimbóluma lett. A kísérleti robbantások miatt kitelepített lakosok, bár sokáig abban a tudatban voltak, hogy visszajöhetnek majd, egyáltalán nem térhettek vissza. A sugárzási szint még mindig nagyon magas, a víz ihatatlan, a növények és az itt élő állatok húsa ehetetlen.
Az ökoszisztéma azonban mostanra a jelek szerint nem hogy helyreállt, a jelek szerint jobb állapotban van, mint sok más trópusi szigeten. Ezt most a Stanford Egyetem tengerbiológusai tanulmányozták szisztematikusan, és maguk is meglepődtek az eredményen.
A lagúna tele van az élő korall körül cikázó halrajokkal. Fura módon éppen a hely történelme óvja meg őket; a halpopulációk jobb állapotban vannak, mint máshol, mert itt békén hagyják őket. A cápák is bőséges számban fordulnak elő, és a korall is nagy. Figyelemre méltó, meglehetősen egyedi környezet – idézi a Guardian a kutatást vezető Steve Palumbit. A kutatócsoport korábban Csernobilban is vizsgálódott, így az ottaniakkal is össze tudják hasonlítani az eredményeket: eszerint a természet gyógyulása itt, a Bikini-atollnál jóval előrehaladottabb, mint Ukrajnában. Ennek persze részben az az oka, hogy itt kétszer annyi idő telt el a nukleáris szennyezés óta, mint Csernobilban.
A nagy szennyezést kapó halak már elpusztulhattak, az újabbakat pedig nem éri akkora sugárzás, amely veszélyeztetné az életüket, főleg, hogy ki-be úsznak az atollba, így az őket érő sugárzási szint nem állandó.
A legfontosabb azonban a kutatásvezető szavaival: a tény, hogy egyáltalán van ott élet, és hogy ez az ottani élet próbál felépülni a legdurvább dologból, amit valaha elkövettünk, elég reményt keltő.
