2026. március 1., vasárnap

Kihirdették az összesített választási listát

A szavazócédulák nyomtatását 70 kamerával felügyelik

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) csütörtökön kihirdette az összesített választási listát. A március 16-i rendkívüli parlamenti választásokon 19 párt, koalíció és polgárok csoportosulása állította lista méretteti meg magát, ebből hét lista nemzeti kisebbségi. A 19 listán összesen 3020 képviselőjelölt van, 36 százalékuk nő. A választásokon 23 párt, koalíció és polgárok csoportosulása vesz részt.

A Hivatalos Közlöny nyomdájában azonnal megkezdték nyomtatni a szavazócédulákat. Összesen 6 801 161 szavazócédulát fognak nyomtatni. Az országban 6 767 324 polgár szavazhat, így 33 807 szavazócédula tartaléknak számít majd. A szavazócédulák világoskék színűek. A nyomtatás kezdetét a választásokon induló pártok képviselőin kívül Dejan Đurđević, a RIK elnöke, Tamara Stojčević elnökhelyettes és Radoš Ljušić, a Hivatalos Közlöny vezérigazgatója is figyelemmel kísérte. A folyamatot 70 megfigyelő kamerával felügyelik. Ahol a nyomtatás folyik, ott az alkalmazottak nem használhatják mobiltelefonjaikat.

ÖT FELTÉTEL

Zoran Babić, a Szerb Haladó Párt elnökségi tagja ismertette a párt öt, majdani koalíciós partnereivel szembeni feltételeit: az SZHP politikájának – mélyreható reformok és stabil társadalom kiépítése – elfogadása, a korrupció és szervezett bűnözés elleni küzdelem fokozása, az európai integráció ütemének felgyorsítása, a gazdaság felépítése és az üzleti légkör javítása.

Babić a Danas belgrádi napilapnak nyilatkozva olyan hangnemben beszélt, mintha Aleksandar Vučić pártelnök már biztosan kormányfő lehetne: „Aleksandar Vučić kormányfő, akit a polgárok és nem a mágnások választottak meg, megmutatja, hogy milyen kormányfőre várt hosszú ideje Szerbia.”

Dragan Đilas, a Demokrata Párt elnökének megjegyzésére, hogy a hitelszerződés az Egyesült Arab Emírségekkel Vučić és az SZHP újabb szemfényvesztése, Nebojša Stefanović, az SZHP alelnöke reagált. Hihetetlen, hogy még mindig vannak olyan emberek, akik képtelenek felismerni a Szerbia számára pozitív dolgokat, mondta. A szóban forgó hitel lehetővé teszi, hogy a gazdaság fellélegezzen, magyarázta Stefanović, valamint hozzátette: ezzel a hitellel Szerbia felcserélheti drágább hiteleit, a kamatokon megtakarított pénzt pedig a gazdaságra fogja fordítani. Nem világos, hogy a DP, amely folyamatosan támadja Vučićot, mit kínál a polgároknak, fűzte hozzá.

– Sajnálom, hogy Dragan Đilas, aki nagyon jól járt, amíg hatalmon volt, és tett arról, hogy vállalatai sikeresen üzleteljenek, nem érezte át annak szükségét, hogy az emberekért is tegyen valamit – fogalmazott Stefanović.

Đilas szerdán este fejtette ki, hogy az arab hitel nem más, mint átverés. A 3 milliárd euró helyett Szerbia csupán egy egymilliárd eurós hitelről szóló ígéretet kapott, érvelt Đilas. A hitel feltételei sokkal rosszabbak, mint például a Világbank Szerbiának megítélt hitelének feltételei, mondta.

DINKIĆ: ELPUSZTÍTHATATLAN VAGYOK

Az Új Demokrata Párt Ivica Dačić kormányfőhöz intézett csütörtökön kérdést, hogy hol vannak az általa ígért beruházók a Szilikonvölgyből, és hol van a vezérkar volt épületét megvásárolni szándékozó amerikai üzletember. Az ígéretek helyett sokkal fontosabb lenne azzal foglalkozni, hogy Gordon Duguid, az Amerikai Egyesült Államok szerbiai nagykövetsége küldöttségvezetőjének helyettese az országban jellemző rossz gazdasági helyzetre figyelmeztet folyamatosan, valamint nyomatékosítja, hogy reformokra és bürokrácia elleni küzdelemre van szükség, emelte ki Aleksandar Senić, az ÚDP körüli koalíció képviselőjelöltje.

– A Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet az idén januárban B+-ra minősítette vissza Szerbia hitelminősítését. 2005 óta ez Szerbia legrosszabb hitelminősítése. Ez csak fokozza a Világbank negatív értékelését: Szerbia a Világbank Doing Business éves jelentésében, amelyben azt vizsgálják, hogy a világ országaiban milyen üzleti feltételek között működnek a vállalkozások, mekkora mértékű üzleti reformokat hajt végre az állam, illetve a szabályozások mennyiben könnyítik vagy éppen nehezítik a befektetők tevékenységét, az idén a 93. helyre csúszott le. Ez hat hellyel rosszabb eredmény, mint tavaly. A Világgazdasági Fórum listáján, amely az országok konkurenciaképességét méri, Szerbia a 101. helyet tölti be. Ez a helyezés szintén történelmi minimum – foglalta össze Senić.

Mlađan Dinkić, a Szerbia Egyesült Régióinak listavezetője meg van róla győződve, hogy pártja jól szerepel majd a választásokon, bejut a köztársasági parlamentbe, és Vučić felkéri, hogy legyen része a kormánykoalíciónak. Dinkić szerint az teszi vonzóvá a SZER-t a majdani koalíciós partnerek számára, hogy nem a takarékoskodást, hanem a beruházások megvalósítását támogatja.

– Üzenem politikai ellenlábasaimnak, hogy elpusztíthatatlan vagyok. Valóban arra lehet számítani, hogy az SZHP soraiból kerül ki a következő miniszterelnök. Vagyis nem az én pártom vagy a többi párt kéredzkedik majd be a kormányba, hanem a haladók hívnak egyeseket. Ha bennünket koalíciós tárgyalásokra kérnek fel, akkor amellett fogunk kiállni, hogy a kormány a takarékoskodás politikája helyett a beruházásokra összpontosítson – fejtette ki Dinkić.

A Liberális Demokrata Párt a rendőrség decentralizációjáért küzdene, hogy az önkormányzatok maguk választhassák meg rendőrfőnökeiket, nyilatkozta Nenad Milić, a párt alelnöke, majd kijelentette, hogy az LDP álláspontja szerint Vajdaságnak saját rendőrségre van szüksége.  

Magyar ember Magyar Szót érdemel