2026. március 1., vasárnap

Elég a megszorításokból!

Mlađan Dinkić Zentán kampányolt

A Szerbia Egyesült Régiói a megszorítások befejezését követeli – emelte ki Mlađan Dinkić, a párt elnöke tegnapi zentai látogatásakor. A SZER vezetője a Gyümölcsök Királynője etnotanyán tett látogatásakor úgy fogalmazott, hogy megszorítások helyett inkább ösztönözni kell a gazdaságot, ahogyan a kis- és közepes vállalatokat és a külföldi befektetőket is. Dinkić elmondta, hogy a különböző megszorító intézkedések bevezetése helyett segíteni kell az embereknek, hogy munkát találjanak, pénzt keressenek, illetve elkölthessék a pénzüket, mivel csak így lesz magasabb az életszínvonal, s csak így lesz több pénz az államkincstárban. Megjegyezte, hogy több olyan vállalatra lenne szükség, mint amilyen a JTI zentai gyára, mivel ez a cég lendületet adott a városnak. Ezenkívül szerinte a költségvetésből jóval több pénzt kellene elkülöníteni a mezőgazdaság fejlesztésére és mezőgazdasági termelők támogatására. Dinkić tegnapi látogatása során bemutatkoztak a párt zentai képviselőjelöltjei: Herédi Krisztián és Sándor József is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel