2026. március 1., vasárnap

Peszeskján: Irán a bosszút kötelességének és legitim jogának tekinti

Fokozódhat a feszültség a térségben

Maszúd Peszeskján iráni elnök kijelentette, hogy az ország „kötelessége és legitim joga“ bosszút állni Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah, valamint más magas rangú iráni tisztségviselők meggyilkolásáért – írja a Tanjug.

– Az Iráni Iszlám Köztársaság kötelességének és legitim jogának tartja, hogy igazságot szolgáltasson, és megtorló intézkedéseket tegyen e történelmi bűncselekmény elkövetőivel, valamint annak megrendelőivel szemben. E súlyos felelősség teljesítése érdekében minden rendelkezésére álló eszközt be fog vetni – fogalmazott az iráni elnök, részvétét kifejezve az Al Jazeera beszámolója szerint.

Az iráni hatóságok megerősítették, hogy Hamenei ajatollah a teheráni rezidenciája elleni amerikai–izraeli támadásban vesztette életét. Az országban 40 napos nemzeti gyászt hirdettek. 

Az állami média szerint a csapásokban több magas rangú vezető is meghalt, köztük a iráni Forradalmi Gárda főparancsnoka, a vezérkari főnök és a védelmi miniszter.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta